Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A népegészségügy nem lehet üzlet

Nem lehet a kórházakat úgy eladni, hogy ne kockáztatnánk ezzel a teljes társadalombiztosítási rendszer összeomlását, illetve radikális átalakítását. A kórház-privatizáció azt jelentené, hogy mindenkinek fizetnie kell a legegyszerűbb ellátásért is - mondta Orbán Viktor egy keddi egészségügyi fórumon.


Dátum: 2004-11-09 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:26.870658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor és Mikola István kedden a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának hallgatóival folytatott eszmecserét a kórház-privatizáció ügyéről, amelyet megelőzően sajtótájékoztató keretében ismertették a Fidesz és az Egészségügyi Egyeztető Fórum álláspontját a kérdésről. Mikola István az Egészségügyi Egyeztető Fórum vezetője elmondta, hogy a fórum ülésén ezúttal a Fidesz elnöke is részt vett, amelyen a szakemberek - köztük Gógl Árpád, a polgári kormány egészségügyi minisztere - vázolták véleményüket a december 5-i népszavazáson feltett kérdés kapcsán.

Igen a kórház-privatizáció megállítására

Orbán Viktor hangsúlyozta a népszavazás rendkívüli fontosságát, és most, hogy a kormány nyilvánvalóvá tette álláspontját és néhány helyen fel is gyorsították a kórházak eladásának előkészítését, arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a népszavazáson, és szavazzon igennel a kórház-privatizáció megállítására. Figyelmeztetett arra, hogy különösen a fővárosban láthatóak annak jelei, hogy még a népszavazás előtt olyan szerződéseket kötnek majd, amelyek a sikeres referendum után már visszafordíthatatlanok. Ezért azzal a kéréssel fordul a magyar polgárokhoz, hogy amennyiben valaki erre a - véleménye szerint szabálytalan - eljárásra utaló történéseket tapasztal, az tegyen lépéseket ez ellen, és forduljon a nyilvánossághoz.

A privatizáció után mindenkinek fizetnie kell az ellátásért

A Szövetség véleményét összefoglalva Orbán Viktor elmondta: "nem lehet a kórházakat úgy eladni, hogy ne kockáztatnánk ezzel a teljes társadalombiztosítási rendszer összeomlását, illetve radikális átalakítását". "A kórház-privatizáció azt jelentené, hogy mindenkinek fizetnie kell a legegyszerűbb ellátásért is" és a véglegesen szétválik Magyarországon a szegények és a gazdagok egészségügyi ellátása, sőt olyanok is lehetnek, akik teljes egészében kimaradnak az ellátásból, és megjelennek a szegénykórházak - tette hozzá. Az ország népegészségügyi helyzetét ismerve a Fidesz megalapozottnak látja azt a feltevést, hogy a leginkább rászorulók, a szegény, nyugdíjas vagy nagycsaládos emberek szorulnának ki a megfelelő ellátásból és kerülnének a szegénykórházakba. Ez annál is inkább problémás, mert éppen azok kerülnének nehéz helyzetbe, akiknek a befizetéseiből ezek a kórházak épültek, azaz a mai nyugdíjas nemzedék, így ez egy "erkölcsileg is vállalhatatlan szándék".

Az egészség nem üzlet, hanem a biztonságos élet alapja

A magyar népegészségügyi és demográfiai mutatók alapján az egészség nem lehet üzlet, és a kórház nem az anyagi haszonszerzés helye - jelentette ki Orbán Viktor, és hozzátette, hogy hiába élünk piacgazdaságban, "még egy ilyen helyzetben sem lehet megengedni, hogy mindent kizárólag az anyagi haszon határozzon meg". Vannak ügyek és intézmények, amelyeket - bár a gazdasági ésszerűség szempontjait is mérlegelve kell működtetni - mégsem bízhatunk üzletemberekre - szögezte le, és mellékesen megjegyezte, hogy az egyik ilyen intézmény éppen a kormány, annak vezetését sem szabadna üzletemberekre bízni.

Nemzetközi felmérések alapján a Fidesz szakértői bizonyítva látják azt, hogy a kórházak eladása nem orvosolja az egészségügy problémáit, és a világon sehol sem sikerült így rendezni az egészségügy helyzetét. Mint mondta, a Gógl Árpád által megkezdett, a társadalombiztosításra alapozott népegészségügyi programot kellene majd 2006 után tovább folytatni, amely viszont nem lehetséges akkor, ha a kórházak magánkézbe kerülnek. Ennek kapcsán elmondta, hogy a kormányprogramban nyíltan kimondásra került, hogy az egészségügy helyzetén a hátra lévő két évben segíteni már nem tudnak, és ezért akarnak úgy szabadulni a problémától, hogy "ha a gondokat megoldani már nem tudják, akkor inkább szabadulni akarnak az intézményektől. Ez azonban a későbbiekre nézve rendkívül súlyos következményekkel jár" - mondta.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány éppen azzal nyilvánította ki privatizációs szándékait, hogy tisztázta álláspontját a kérdésben, és az embereket a nemleges válasz adására kérte. Kiemelte, hogy a népszavazás célja a közakarat kinyilvánítása, amely a részletes jogszabályalkotás alapját teremti majd meg.

A kórház-privatizáció a multinacionális nagyvállalatok térnyerését jelentené

Mikola István az egészségügy "parttalan privatizációja" ellen érvelt, és hangsúlyozta, hogy mind a gyógyszertárak, mind a háziorvosi praxisok magánosítása sikeres volt, a non-profit vállalkozásokat támogatják, ellenben a kórház-privatizáció a multinacionális nagyvállalatok térnyerését jelentené az egészségügyi szférában. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg húszegynéhány nagyon értékes ingatlanban működő egészségügyi intézmény eladásának előkészítése folyik.

Kép és szöveg: B.E. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek