Lázár János méltó utódja lehet Rapcsák Andrásnak
A Fidesz, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), valamint a Polgári Szövetség az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület közös polgármester-jelöltje, Lázár János számára kérte a választópolgárok bizalmát Harrach Péter és Varga Mihály egy szerdai fórumon, Hódmezővásárhelyen.
Dátum: 2002-07-18 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:39.604406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, az MKDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy Hódmezővásárhely a polgárok városa. Meghatározása szerint a polgár önállóan gondolkodó, nem manipulálható ember, ami, mint mondta, ma nagyon fontos szempont, hiszen a "másik oldal" a médiában manipulációs lehetőséget kap és gyakorol. - Ez alól csak a tudatosan gondolkodó, önálló polgár tud mentesülni - vélekedett.
Harrach Péter kifejtette továbbá, hogy ha valaki egy város vezetője akar lenni, akkor minden helybéli iránt felelősséggel tartozik, nem csak azokért, akik rá szavaztak.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke úgy vélekedett, hogy aki az önkormányzati választásokon elindul, annak jól meg kell fontolnia, mit ígér, mert ígéreteit számon kérik rajta.
Hangsúlyozta, hogy ugyan egyformán fontos a parlamenti és a helyhatósági választás, de az emberek mégis szívükhöz közelebb lévőnek érzik, ha saját településük jövőjéről kell dönteniük.
Mindkét politikus megemlékezett a februárban elhunyt Rapcsák Andrásról, aki 1990 óta töltötte be a dél-alföldi városban a polgármesteri tisztséget. Véleményük szerint Rapcsák Andrást pótolni nem lehet, de a munkáját folytatni igen.
A politikusok úgy értékelték, hogy Lázár János fideszes parlamenti képviselő, aki közvetlen munkatársa volt Rapcsák Andrásnak, rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek e munka folytatásához kellenek.
Lázár János programja ismertetése során az "életminőség forradalmát" nevezte az egyik legfontosabb teendőnek Hódmezővásárhelyen.