Menekül a süllyedő hajóról Doszpot Péter?
Doszpot Péter szocialista honatya két év kihagyás után szívesen visszatérne a testületbe, ha a politika engedné.
Dátum: 2004-11-09 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:29.026768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Doszpot Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt osztályvezetője, szocialista honatya kijelentette: szívesen visszatérne a testületbe, ha a politika engedné. Kétévnyi képviselősködésétől nem azt kapta, amit várt. Kijelentette: a rendőrség semmivel nem korruptabb, mint a társadalom.
A csornai Közéleti Kávéház vendégeként legutóbb Doszpot Péter MSZP-s országgyűlési képviselő beszélt rendőrélményeiről, valamint politikusi pályafutásáról. Elmondta, '87-ben Nagykátán kezdett a testületnél, előtte Tápiószecsőn tanított. Már akkor is versenyszerűen sportolt, osztálytársai példája nyomán választotta a rendőri hivatást. A nagy alvilági leszámolások idején már a fővárosi főkapitányság gyilkossági csoportjának vezetője volt.
Véleménye szerint a '90-es évek közepén az új típusú bűnözéssel együtt ők is új módszereket tanultak, elöljáróik sokkal teljesítményorientáltabb munkát vártak el tőlük, mint korábban. Pt ismertté tette a média.
" Ennek voltak a testületben előnyös oldalai is, de végül ez okozta, hogy eljöttem a rendőrség kötelékéből."
Ekkor azzal keresték meg a szocialista párt vezetői, hogy szaktudását kamatoztassa a politikában.
"Nem azt ígérték, amit az elmúlt két évben kaptam" - jelentette ki a képviselő. Hozzátette: szívesen visszamenne szakmájába, ahogy erre már voltak törekvések korábban is, de megjegyezte, "jelenlegi helyéről nem könnyű az elmozdulás".
A rendőrség mai állapotairól elmondta: az anyagi lehetőségek korlátozottak. Nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy megfelelő színvonalon működhessen a testület. A hírekben felbukkanó, korruptnak mondott rendőrökről szólva kijelentette: a rendőrség semmivel nem korruptabb, mint a társadalom, ami körülveszi. Véleménye szerint minél előbb szemléletváltásra lenne szükség a vezetésben azért, hogy az országnak hatékony bűnüldözése lehessen.
kisalföld.hu - fideszfrakcio.hu