Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felvidéki magyar fiatalok a népszavazás mellett

Az MTI pozsonyi irodájához kedden eljuttatott nyilatkozat szerint a támogató határozatot vasárnap hozta meg a MIK rendkívüli közgyűlése. Megítélésük szerint a magyar államra nem ró majd anyagi terhet, ha a határon túli, kisebbségi sorba kényszerült magyarok állampolgárságot kapnának, lélektani szempontból azonban hozzájárulna nemzeti létünk fennmaradásához, ahogy az gyakran tapasztalható azok esetében, akik az Egyesült Államok, vagy valamely nyugat-európai ország polgáraként lehetnek magyar állampolgárok is.


Dátum: 2004-11-09 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:29.960923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Mi, felvidéki magyar fiatalok tudatosítjuk, hogy számunkra a kettős állampolgárság gyakorlati előnyökkel nem járna, érzelmi szempontból viszont fontos lenne - áll a közleményben, amelynek további megállapításai szerint az Európai Unión kívüli országokban élő magyarok, az erdélyiek, a Kárpátalján és a Vajdaságban élők tekintetében a kettős állampolgárság létkérdésnek számít, ezért a felvidéki magyar fiatalok arra kérik az anyaország választópolgárait, hogy szavazataikkal támogassák a határon túli magyarok kettős állampolgársággal kapcsolatos elvárásait.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek