Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megerősítik és cáfolják is Arafat halálhírét

Jasszer Arafat palesztin elnöknek talán már csak órái vannak hátra - közölték kedden palesztin forrásból azután, hogy a Franciaországban ápolt nagybeteg elnök orvosai tájékoztatták a látogatóba érkező palesztin vezetőket Arafat egészségi állapotáról.


Dátum: 2004-11-09 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:30.257812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A palesztin elöljárók egy órát töltöttek francia orvosok társaságában, s részletes tájékoztatást kaptak Arafat egészségi állapotáról. Az elnök még nem halott, de már számoljuk az órákat" - mondta egy névtelenül nyilatkozó palesztin illetékes. Más, Arafathoz közel álló, magas rangú palesztin illetékesek névtelenül adott párizsi nyilatkozataikban azt mondták, hogy az elnök már el is hunyt, s ezt rövidesen hivatalosan is bejelentik. A névvel adott hivatalos nyilatkozatok azonban tagadták ezt. A palesztin delegáció tagjai közül Ahmed Korei miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet második számú vezetője kereste fel a Párizs melletti Clamart Percy katonai kórházának intenzív osztályán fekvő Arafatot annak egyik testőre kíséretében. Abbász azt mondta ezután a sajtó képviselőinek, hogy Arafat állapota nagyon súlyos, és ugyanezeket a szavakat használta egy nyilatkozatában Nabíl Saat külügyminiszter is. Száeb Erekat, az Izraellel folytatott tárgyalásokat vezető palesztin miniszter azt mondta Rámalláhban, amikor a halálhírrel kapcsolatban kérdezgették újságírók, hogy Arafat válságos állapotban van, de még él. A francia kórház közleménye is cáfolta a halálhírt. Szóvivője úgy fogalmazott, hogy Arafat állapota súlyosbodott a keddre virradó éjszakán, a kóma egy mélyebb fázisába került. Megfigyelők úgy értelmezték szavait mint a halálhír közeli bejelentésének előjelét. A vezető palesztin tisztségviselők már el is hagyták a kórházat, és visszautaztak Párizsba, ahol a tervek szerint fogadja őket Jacques Chirac francia államfő. A palesztin vezetők a késő délutáni órákban sajtóértekezletet tartanak abban a párizsi hotelben, ahol megszálltak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek