A szakszervezetek bíznak a Fideszben
Törvényi garanciát szeretne elérni a Volán-társaságok két reprezentatív szakszervezete arra, hogy ezeket a cégeket tartósan állami tulajdonban tartják. Ezt Varga Tibor, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöke, valamint Hoffmann Antal, az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniójának elnöke ismertette kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-11-09 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:30.560317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a Volán-társaságok privatizációjával a veszteséges járatokat felszámolnák, így a kisebb településekről az állampolgárok tömege nem jutna el munkahelyére. Ezzel együtt a 24 társaság 27 ezer munkavállalójából is sokat elbocsátanának. Mindez elfogadhatatlan számukra. A két szakmai szakszervezet vezetői kérdésre válaszolva elmondták: a Volán-társaságoknál dolgozók 25 százaléka tartozik tagsági körükbe. A harmadik érdekképviselet, a Közúti Közlekedési Szakszervezet körülbelül a dolgozók 50-60 százalékát képviseli. Az érdekképviseleti vezetők elmondták: ez a szakszervezet vett részt eddig az ÁPV Rt. szervezésében folyó, a privatizáció előkészítésével foglalkozó egyeztetésen. Bár írásos tájékoztatók eljutottak hozzájuk is ezekről az egyeztetésekről, nincs elegendő információjuk. Ezért kezdeményezték, hogy a három reprezentatív szakmai szakszervezet kezdjen tárgyalást az egységes fellépés érdekében. Szerintük közösen kellene elérni, hogy törvényi garanciával kerüljön le a napirendről a Volán-társaságok privatizációja. Eddig erre a közös egyeztetésre nem mutatott hajlandóságot a harmadik szakszervezet, de a közelmúltban már sikerült kitűzni a találkozó időpontját - hangsúlyozták. Palkovics Imre szólt arról is, hogy a Volán-társaságok privatizációja elleni fellépésükben szövetségesre találtak a Fideszben. A párt ígéretet tett arra, hogy országgyűlési képviselői szerepet vállalnak e privatizáció leállításában.
MTI - fideszfrakcio.hu