Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahely,munkahely,munkahely: de csak azoknak akik Gyurcsányt szolgálják

Két újabb, egy gazdaságpolitikai, illetve egy önkormányzati miniszterelnöki tanácsadó testület alakul - tájékoztatta a miniszterelnöki kabinetiroda sajtófőosztálya kedden az MTI-t.


Dátum: 2004-11-09 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:32.207034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdaságpolitikai tanácsadó testület pénteken tartja első ülését. Elnöke Burány Sándor, tagjai Molnár László (MSZP), Podolák György (MSZP), Molnár Albert (MSZP), Bőhm András (SZDSZ) országgyűlési képviselők, továbbá Harmati László, a Földhitel és Jelzálog Bank Rt. vezérigazgató-helyettese, Karvalits Ferenc, a CIB Bank Rt. vezérigazgatója, Andor László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és Pitti Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos kutatója. A másik új testület, az önkormányzati tanácsadó testület november 17-én tartja alakuló ülését Toller László elnökletével. A testület tagjai: Pál Tibor(MSZP), Jauernik István (MSZP), Balogh László (MSZP), Kóródi Mária (SZDSZ) országgyűlési képviselők, valamint Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Iváncsics Imre, a Pécsi Tudományegyetem professzora, Pálné Kovács Ilona, az MTA Regionális Kutatások Központja igazgatója és Vígvári András, az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézet tudományos főmunkatársa. A kormányszóvivői iroda múlt kedden úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy megalakult a miniszterelnök munkáját segítő kül-, biztonság- és nemzetpolitikai tanácsadó testület. Az akkori közlés szerint a kormányfő munkáját további tanácsadó testületek segítik majd.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek