Kerry nem zárja ki, hogy négy év múlva újra megpróbálja
A múlt keddi elnökválasztáson alulmaradt John Kerry demokrata párti jelölt szenátori mandátumával erőteljes szerepet kíván játszani az amerikai politikában, és nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy négy év múlva ismét pályázzon az Egyesült Államok elnökének tisztségére.
Dátum: 2004-11-09 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:34.402969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A massachusettsi szenátor öccse és bizalmasa, Cameron Kerry a The Boston Globe internetes kiadásának kedden úgy nyilatkozott, hogy fivére annak az 55 millió amerikainak a szószólója lesz, akik rá szavaztak az elnökválasztáson.
A lap szerint Kerry szorosan együtt kíván működni Harry Reid nevadai szenátorral, aki várhatóan a demokrata párti kisebbségi szenátusi frakciónak a vezetője lesz a választáson megbukott Tom Daschle utódjaként. Egyes vélemények szerint Kerry esetleg maga is pályázik a frakció vezetésére. A 60 éves Kerry szenátusi mandátuma 2008-ig szól.
Kerry lapbeszámolók szerint éppen az ellenkezőjét kívánja tenni, mint Al Gore, aki a 2000. évi elnökválasztáson elszenvedett veresége után a háttérbe húzódott. Igaz, ha tavaly úgy döntött volna, hogy visszavág George Bush elnöknek, a Demokrata Párt elnökjelöltségére Al Gore lett volna az egyedül esélyes pályázó. Al Gore ugyanis az elnökválasztást úgy vesztette el, hogy félmillió szavazattal többet kapott ellenfelénél, George Bush viszont a floridai szavazatok körüli jogi huzavona után a szövetségi legfelsőbb bíróság döntésével szerezte meg a Fehér Ház meghódításához szükséges elektori voksokat.
John Kerry veresége egyértelmű volt. Bush elnök megszerezte mind az elektorok, mind a választópolgárok szavazatainak a többségét. Országosan 3,5 millióval kapott több szavazatot, mint a massachusettsi szenátor. Demokrata párti körökben ezért is kételkedéssel fogadják Kerry terveit. Megítélésük szerint új emberrel kell majd hadba vonulniuk, ha eljön az ideje.
A demokrata pártiak utoljára 1956-ban indítottak újra elnökjelöltként olyan személyt, aki négy évvel korábban már kudarcot vallott: Adlai Stevenson 1952-ben, majd 1956-ban is vereséget szenvedett Dwight Eisenhowertől.
A XX. században csak egyetlen olyan elnökjelölt volt, aki az első kudarc után később mégis meghódította a Fehér Házat: a republikánus párti Richard Nixon 1960-ban alulmaradt John Kennedyvel szemben, nyolc évvel később, 1968-ban viszont megverte Hubert Humphrey demokrata párti elnökjelöltet.
A 2008-as elnökválasztás várható demokrata párti elnökjelöltként a legtöbbet Hillary Rodham Clinton szenátor asszonynak, Bill Clinton volt elnök feleségének a nevét emlegetik. Olykor felmerül John Edwards neve is, aki John Kerry alelnökelöltje volt. Az észak-carolinai szenátor azonban legalábbis átmenetileg kivonul a politikából, mivel a választáson nem indult most lejáró szenátori mandátumának megújításáért. Edwards esélyeit csökkenti az is, hogy nem tudta a demokrata párti elnökjelöltnek "hozni" Észak-Carolinát, ahol George Bush elnök győzött, mint minden más déli államban.
A Demokrata Párt soraiban készülő átrendezéssel kapcsolatos hír, hogy Howard Dean volt vermonti kormányzó állítólag szemet vetett a Demokrata Párt országos bizottságának elnöki tisztségére, amely a választási vereség miatt várhatóan megüresedik. Dean maga is pályázott pártja elnökjelöltségére, egy ideig biztos befutónak is tűnt, de elvesztette a csatát John Kerryvel szemben.
MTI - fideszfrakcio.hu