Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy palesztin imám érkezett a haldokló Arafat betegágyához

Jasszer Arafat betegágyához érkezett szerdán Taiszúr Dajjút Tamími sejk, a palesztin területek iszlám bíróságának főbírája, hogy a haldokló palesztin elnök mellett legyen annak végső pillanatában.


Dátum: 2004-11-10 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:39.203221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A palesztin imám egyenesen a Párizs melletti Clamart-ban lévő Percy katonai kórházba sietett a repülőtérről. "Arafat elnök a személyes jóbarátom, és kötelességem mellette lenni e nehéz pillanatban és imádkozni érte" - mondta a magas rangú egyházi méltóság a francia fővárosba érkezve.

A France 2 francia tévéállomás szerint Tamími az egyetlen olyan palesztin méltóság, aki dönthet arról, hogy lekapcsolják-e a haláltusáját vívó Arafatot az életét mesterségesen fenntartó gépekről. Leila Sahid, a Palesztin Hatóság franciaországi állandó képviselője kijelentette, hogy Arafat "nagyon válságos állapotban van". Tagadta ugyanakkor, hogy a vallási méltóság érkezése összefüggésben lenne a létfenntartó orvosi gépek kikapcsolásával.

- Az imám nem azért jött, hogy lekapcsolja az elnököt a gépekről, hanem azért, mert a haldokló mellett a helye. Az iszlám szigorúan tiltja az eutanáziát - hangoztatta Sahid a France Info rádiónak nyilatkozva. Nabil Saat palesztin külügyminiszter is határozottan állást foglalt az életmentő gépek kikapcsolása ellen. "A muzulmánok nem fogadják el a kegyes halált" - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek