Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Antiterrorista művelet zajlik Hágában

Két rendőr súlyosan, egy könnyebben megsérült szerdán, amikor egy házkutatás céljából körülzárt hágai épületből egy bentlakó kézigránátot hajított a rend őrei közé. Mint a holland rendőrség szóvivője közölte, a főleg külföldiek által lakott Laak negyedben álló épülethez házkutatás céljából szálltak ki hajnali három óra körül a rendőrök. Ezzel egyidejűleg lezárták a város légterét.


Dátum: 2004-11-10 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:39.497300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez komoly razziára utal, noha a szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni, hogy terroristák lefülelése állna az ügy hátterében. "A művelet még folyamatban van" - közölte Wim de Bruin szóvivő. Azt sem volt hajlandó elárulni, vajon a hágai razzia összefüggésben van-e Theo van Gogh filmrendező múlt heti meggyilkolásával.

Han Moraal hágai főügyész ugyanakkor megerősítette, hogy egy antiterrorista művelet részeként vették körül a házat, amelynek egyik lakásában több körözött személy is elbarikádozta magát. Túszszabadításra kiképzett kommandósok vették körül az épületet, amelynek környékén öt utcából lakók tucatjait evakuálták. A nagy festő, Vincent van Gogh ükunokaöccsét egy marokkói származású férfi, a 28 éves Mohammed B. gyilkolta meg november 2-án Amszterdamban. A gyilkosság napján elfogott illetőről kiderült, hogy baráti szál fűzi Samír Azzúzhoz. Az utóbbi arab férfi ellen korábban vádat emeltek az amszterdami repülőtér és egy hollandiai atomreaktor ellen tervezett merényletkísérlet miatt. A Laak negyedbeli ház környékét lezárta a rendőrség, a helyszínre számos tűzoltóautó vonult ki. Az újságírókat nem engedik a ház közelébe.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek