Krónika: az MSZP sebeket tép fel az erdélyi magyarságban
Nem volt meglepő, hogy Hiller István MSZP-elnök és kultuszminiszter meghirdetett - majd lemondott - sepsiszentgyörgyi látogatása miatt az erdélyi magyarok egy csoportja tüntetéssel tiltakozott, miután az MSZP a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésben ismét a riogatás eszközéhez nyúlt - állapítja meg az erdélyi Krónika szerdai vezércikke.
Dátum: 2004-11-10 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:39.804987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az írás szerzője, Garzda Árpád, aki egyben a Kolozsváron megjelenő lap vezető szerkesztője, emlékeztet: másodszor fordult elő az 1989 utáni Romániában, hogy erdélyi magyarok körében nem épp baráti fogadtatásban részesült egy magyarországi politikus. A tavaly március 15-i ünnepségre meghívott Kovács László pártelnök-külügyminisztert emlékeztették a marosvásárhelyiek a húszmillió román munkavállaló rémképét felfestő kijelentéseire. Ezek ugyanis győzelemre vitték a Magyar Szocialista Pártot a 2002-es parlamenti választásokon, de sebet ütöttek az erdélyi magyarságon.
A szerző szerint ez a seb fakadt fel újból, amikor az MSZP eldöntötte: arra buzdítja a magyarországi választókat, hogy nemmel szavazzanak a magyar állampolgárság kiterjesztéséről tartandó népszavazáson, és ismét a riogatás eszközéhez nyúlt. Nem volt hát meglepő, hogy Hiller István pártelnök-kultuszminiszter meghirdetett sepsiszentgyörgyi látogatása is a nemtetszés kinyilvánítását hívja elő - állapítja meg a vezércikkíró. Az MSZP elnöke talán a legrosszabb megoldást választotta, amikor lemondta látogatását, zavarában még azt is elfelejtette megszervezni, hogy beosztottjai ugyanazt nyilatkozzák távolmaradása okáról - írja a Krónika szerkesztője, aki úgy véli: a magyarországi kemény pártcsatákban edződött politikusnak ugyanis nem illik megfutamodni a tiltakozók százfős csapatától. Különösen nem néhány nappal a Magyar Állandó Értekezlet ülése előtt, amelyen - Kiss Péter kancelláriaminiszter előzetes közlése szerint - a kormány egy új nemzetpolitika elemeit akarja felvázolni. Ha tudniillik a kettős állampolgárság elutasítása is e koncepcióból fakad, nem szabad késlekedni a magyarázattal - szögezi le Gazda Árpád, hangsúlyozva: az értelmes szót, a koherens gondolatot, az egyenes beszédet értik a Székelyföldön is. Értik és tudomásul veszik.
Hiller István távolmaradása a vezércikk írója szerint inkább azt üzente: mi szocialisták sem vagyunk meggyőződve álláspontunk helyességéről, de ezt kívánják rövid távú érdekeink. A seb felfakadt. Hátha álláspontjuk felülvizsgálatára készteti a szocialistákat? - teszi fel a kérdést az írás szerzője.
MTI - fideszfrakcio.hu