Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aranyérmes koldusok 2.

Egyre több atlétikai szakosztály háza tájáról érkeznek kellemetlen hírek. Több klub kénytelen megválni edzőitől, s még válogatott versenyzőit sem tudja a jövőben támogatni.


Dátum: 2004-11-10 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:40.135660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legtöbben a szövetség segítségében bíznak, ám Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke semmi jóval sem tudja biztatni őket.

- Nehéz arról bármit is mondani, mire számíthatunk jövőre - válaszolta kérdésünkre az elnök. - Egyelőre keveset tudunk a költségvetés tervezetéről, ám ennek alapján nemcsak az atlétika, hanem az egész magyar sport nehéz helyzetbe kerül. Kérdés, hogy ilyen csekély támogatás mellett milyen feladatoknak kell eleget tennünk, számon kérik-e majd rajtunk, hogy milyen eredményeket mutatunk fel a világversenyeken.

- A szövetségnek nemcsak a minisztérium, hanem a tagság igényeinek is meg kell felelnie.

- Csakhogy az állami stratégia ismerete nélkül nekünk is nehéz terveznünk. Egyébként is sok a bizonytalanság, hiszen nem tudni, mi lesz az ernyőszervezetekkel, s az önkormányzatok menynyire segítik majd a sportágat. Az biztos, ha a MASZ a tavalyinál kevesebb központi támogatást kap, ellehetetlenül.

- Ez mit jelent?

- Veszélybe kerülhet a világversenyeken való részvétel, a válogatott kereteknek s magának a szövetségnek a működtetése.

- Akkor most mi lesz?

- Valószínűleg a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a szülőknek, akik a jövőben azt akarják, hogy a gyermekük sportoljon. Atlétikában ugyan van esély piaci alapon működő rendszer kialakulására, de nem hiszem, hogy ez széles alapokon nyugodhatna. Ebből legfeljebb egy-két versenyző nőhetne ki, nem egy teljes csapat.

nemzetisport.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek