Lendületesen csökken az oktatásban dolgozók reálbére
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormány költségvetési tervezete nem garantálja az oktatásban dolgozók reálbérének megőrzését a 2004-2005-ös évekre, és lehetetlen helyzetbe hozza a fenntartókat azáltal, hogy a normatíva "a tervezett és elégtelen béremelés részbeni fedezetére elég csupán" - közölte Kerpen Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-11-10 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:40.776662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PDSZ kétszámjegyű, a bértáblába beépülő emelést követel és ennek megfelelő kétszámjegyű normatíva-emelést - tette hozzá a PDSZ elnöke. Az érdekvédő kitért arra, hogy az alap- és kiegészítő normatívák emelkedése legtöbb esetben nem éri el a tervezett inflációt sem, "azaz megint azt az elfogadhatatlan alternatívát veti fel, hogy vagy óvoda, iskola marad egyre kevesebb és alulfizetett dolgozóval, vagy megfelelő fizetésemelés intézmény nélkül".
A szakszervezeti vezető utalt arra, hogy a kormány a 2003. évi büdzsében szereplő összeg több mint ötvenszeresét 25,3 milliárd forintot tervez "a helyi önkormányzatok racionálisabb megszervezésére", azaz végkielégítések finanszírozására. Ezzel 12 ezer közalkalmazott, köztük leginkább az oktatásban, egészségügyben dolgozók elbocsátását támogatja a kormány.
Kerpen Gábor szerint a PDSZ által nyilvánosságra hozott nyári pénzügyminiszteri levél több eleme is megjelenik a költségvetés tervezetében. Az érdekvédő ezek közé sorolta a már most túlterhelt pedagógusok munkakörének bővítését, azaz többletmunkát többletbér nélkül, a diákönkormányzati vezető és a szabadidő-szervező munkakör indirekt megszüntetését, átadását pedagógusoknak. Kifogásolta az egyre több adminisztrációs munkát végző intézmények vezető-helyettesi számának csökkentését, a gyermekek szocializációját szolgáló, kötelező óraszámon felüli tevékenységek finanszírozásának csökkentését. A testnevelés osztályzásának tervezett eltörléséről az MTI kérdésére elmondta, amíg nincs szakmai vita erről, nem lehet ezt a kérdést törvényben módosítani. Hozzáfűzte, nem is értik, miért kell ezt a költségvetési törvényben megváltoztatni. A hét végi házi feladat tilalmáról kifejtette: 2003-ban már próbálkozott ezzel a minisztérium, akkor nem ment át, "nem kellene még egyszer a szakma ellenkezése ellenére" megpróbálni.
MTI - fideszfrakcio.hu