Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

560 éve halt meg I. Ulászló magyar király

A fiatalkorú király megszegte a törökkel kötött békét, ám a velük vívott csatában életét vesztette.


Dátum: 2004-11-10 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:41.400703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 580 éve, 1424-ben született uralkodó a lengyel Jagelló-házból származott, anyai ágon az Anjoukkal volt rokonságban. 1440-ben lépett trónra, 1440 júniusának végén koronázták meg. Négy évig uralkodott. Királlyá választásakor a magyar rendek két pártra szakadtak, ugyanis az egyik oldal, a Hunyadi-párt őt, míg a másik oldal az özvegy Erzsébettel az élen az utószülött Lászlót támogatta. Ez a konfliktus belháborút indított el az országban, amely a Hunyadiak győzelmével zárult. Uralkodásának éveit a török hódítók visszaszorítása, a honvédő harcok határozták meg. Ebben a küzdelemben nagy segítségére volt a híres hadvezér, Hunyadi János. A magyar seregnek sikerült visszaszorítani a török haderőket a Fekete-tengerig, de a várnai csatában, 1444. november 10-én - részben Ulászló meggondolatlansága miatt - vereséget szenvedtek, s a király is a csata harcmezején esett el. Ismeretlen helyen nyugszik.

mult-kor.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek