Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népszavazás: November 27-én nagygyűlés Budapesten

A Fidesz megkezdi december 5-ig tartó kampányát, amelyben a népszavazáson a két igennel való szavazásra kéri a polgárokat - jelentette be szerdán Pokorni Zoltán és Nyitrai Zsolt. A Szövetség vezetői országjáró körút keretében vesznek részt a tájékoztatásban, és a kérdések együttes megvitatására hívják fel a választópolgárokat. A Fidesz november 27-én a fővárosban tart nagygyűlést.


Dátum: 2004-11-10 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:42.618888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke elmondta: a most kezdődő vitáktól azt várja, hogy megnyugtató, biztonságos megoldás születik majd, és ennek révén tisztázódni fognak azok a kérdések, amelyek szellemében a sikeres népszavazás után az országgyűlés döntést hoz majd mind a kórház-privatizáció, mind a kettős állampolgárság megvalósításának részleteiről.

December 5-én két világszemlélet ütközik meg, és arról döntünk majd, hogy Magyarországon mindent csak pénzben mérünk, vagy van valami ennél fontosabb - szögezte le.

Pokorni Zoltán hozzátette, hogy a pénz fontos dolog, de az életünknek csak a keretét, nem a tartalmát adja. Mint mondta, "életünkben van fontosabb dolog, mint a pénz: ilyen a szabadságunk". Ilyen dolog a határon túli magyarok európai szabadsága és az egészségügy is fontosabb, mint a pénz, mert a mindennapjainkban olyan kérdések is vannak, amelyeket nem úgy teszünk fel, hogy megéri-e megtennünk, vagy sem.

Szabad-e mindent pénzben mérni?

Kicsinyes és parttalan számháború kezdődött - jelentette ki, és arra kért mindenkit, hogy ezt félretéve tegye fel önmagának a kérdést, hogy szabad-e mindent pénzben mérni. A határon túli magyarok kettős állampolgárságának ügye alapvetően nem pénzkérdés - mondta Pokorni Zoltán. A kórházak, az egészség biztosítása nem lehet tisztán üzleti kérdés, hiszen nincs arra példa Európában, hogy egy állam sikerrel tudta volna tisztán üzleti alapra helyezni a közegészségügyet. A kormányzó erők szándékait pedig egyértelművé teszi az, hogy a népszavazáson a nem válaszra buzdítanak, mert nyilvánvaló, hogy el akarják adni a kórházakat - húzta alá. A Fidesz - a külföldi és hazai példákat sezm előtt tartva - nagy veszélyt lát ebben, hisz a szegényebbek, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok védtelenek lesznek akkor, amikor szegény- és gazdagkórházakra szakad a magyar egészségügy. Az eddigi magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hogy nincsen olyan befektető, aki ne a nyereség reményében vett volna részt a privatizációban, aki pusztán emberbaráti szeretetből fektetett volna be az egészségügybe. Ezt a veszélyt el lehet hárítani a népszavazáson való részvétellel és a kórház-privatizáció leállítása melletti voksolással.

A szociális ellátás a befizetések alapján jár, nem állampolgári jog

Újságírói kérdésre válaszolva Pokorni Zoltán leszögezte, hogy a kettős állampolgárság tartalmát a határon túli magyarok szervezeteivel együtt szeretnék meghatározni, és a Fidesz ennek alapján alakítja majd ki álláspontját az országgyűlésben. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi szolgáltatások és a szociális ellátás Magyarországon eddig sem állampolgári alapon járt az embereknek, hanem a befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás révén, a szavazati jog alapja pedig a magyarországi lakóhely megléte. A kettős állampolgárság egyébként a közép-európai országokban sikerrel került bevezetésre, és csak Gyurcsány Ferenc álláspontja az, hogy Magyarországon ez nem megoldható - tette hozzá.

November 27-én nagygyűlés lesz Budapesten

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a mai nappal megkezdődik a Fidesz tájékozató kampánya a népszavazáson feltett két kérdésről, amelynek célja a hiteles tájékoztatás és a választók mozgósítása a referendum sikeressége érdekében. A kampány során óriásplakátok tűnnek majd fel Magyarország minden településén, az aktivisták szórólaposztásba is kezdenekamellett, a Szövetség vezetői pedig országjáró körút keretében vesznek részt a tájékoztatásban és a kérdések együttes megvitatására hívják fel a választópolgárokat. A Fidesz november 27-én a fővárosban tart nagygyűlést.

Kép és szöveg: T.Z. - B.E. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek