Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bölcskei Gusztáv: Milyen alapon nyúlt a kormány az egyházfinanszírozási törvényhez?

Egyházi parlamenti iroda felállítását vetette fel Bölcskei Gusztáv református püspök az egyház zsinatának szerdán megkezdődött kétnapos ülésén, Budapesten.


Dátum: 2004-11-10 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:43.347575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"El kellene gondolkozni azon, hogy más, külföldi testvéregyházak mintájára ne hozzunk-e létre mi magunk egy egyházi parlamenti irodát, amire egyébként törvényi lehetőségünk van" - mondta megnyitójában a zsinat lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv közölte: "igen-igen nehézkesé vált az elmúlt időszakban a kormányzattal, a politikai élet irányítóival való kapcsolattartásunk". Rámutatott arra, hogy nagyon nehezen és általában időn túl szereznek tudomást olyan változásokról, változtatásokról, amelyek a református egyházat is érintik. "Egy törvényalkotással való intenzívebb és tartalmasabb kapcsolat kialakítását és működtetését elengedhetetlenül szükségesnek gondolom és látom" - jelentette ki a püspök, konkrét kihívásként említve a költségvetési és a szociális törvényt. Hozzátette: "lassanként valóban ott tartunk, hogy egyfajta pavlovi reflexként amikor a magyar törvényhozás költségvetési vitához érkezik, akkor megszaporodnak az újságban az egyházról szóló igen-igen negatív beállítottságú cikkek". A zsinat lelkészi elnöke a jövő évi költségvetésről szóló törvény kapcsán azt mondta, hogy a "kormányzat szűkíti a saját felelősségvállalási körét az oktatás területén", jogtalanul és igazságtalanul különbözteti meg az egyházi iskolába járó gyerekeket. "Ha ez egy gazdasági kérdés, akkor azért nem értjük, mert összesen 2,7 milliárd forint megtakarításról van szó" - közölte, jelezve, hogy ezt az összeget előző nap az egyik parlamenti bizottságban elhanyagolható tételnek nevezték. Ha az az igaz, amit az egyik miniszteriális tisztviselő mondott, hogy ezzel a változtatással ösztönözni szeretnének, az végtelenül elkeserítő és felháborító - tette hozzá. Mint mondta, ezzel csak arra ösztönzik a kistelepüléseket, hogy szüntessék meg az iskolákat. "Mi még mindig nem értjük, hogy miért, milyen alapon, milyen motivációból nyúlt hozzá a kormányzat az egyházfinanszírozási törvényhez mindenféle előzetes egyeztetés és bejelentés nélkül" - hangsúlyozta a püspök. Bölcskei Gusztáv a szociális törvény kapcsán elmondta, hogy az előzetesen bejelentett fenyegető indítvány lekerült a napirendről. iábrándítónak nevezte ugyanakkor, hogy 2005-ben csak az a szociális intézmény kaphat normatívát, amely az idén is részesült ebben, ez pedig lehetetlenné teszi új intézmény beindítását. Az egyház ezt a szociális felelősségvállalás területén történt szűkítés újabb jeleként tudja csak értelmezni - mondta a zsinat lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv ezt megelőzően szólt arról, hogy az egyház, így a Magyarországi Református Egyház is elsősorban üzenethordozó közösség, ehhez pedig az szükséges, hogy ne legyen, maradjon az aktualitások foglya. Az egyik legveszedelmesebb aktualitásként említette a "látszatra építő cselekvést", amelynek fogságából - mint mondta - mindenképpen ki kell szabadulni. A püspök a közéleti feladatvállalás tekintetésben fontosnak nevezte, hogy az egyház ne csak akkor szólaljon meg, amikor megkérdezik, hanem amikor mondanivalója van.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek