Megszorítások és elvonások Budapesten
Miközben a Gyurcsány vezette kormány látszatköltségvetést készít, az önkormányzati szektort érő 2,5%-os megszorítások keretében a fővárosi önkormányzatoktól tartalékolás címén 6 milliárd forintot von el - áll Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetőjének közleményében.
Dátum: 2004-11-10 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:44.312407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azzal számol, hogy a helyhatóságok 8,2 százalékkal megemelik adóbevételeiket. Budapest lakói ezeket a magyarázhatatlan megszorításokat a közműdíjak újabb drasztikus növekedésén keresztül fogják érzékelni. Tavaly a nagy botrányt kiváltó 36%-os csatornadíj emelését most 20 %-kal kívánják tovább növelni.
Demszky Gábor kormánnyal kötött megállapodása alapján a fővárosi úthálózat felújítását a központi költségvetés és a fővárosi büdzsé fele-fele arányban finanszírozná. Ám ha 2005-ben a budapesti önkormányzat megduplázná ezt a célt szolgáló kiadásait, vagyis minden egyes költségvetési forinthoz a budapesti költségvetés kettő forintot tenne, akkor sem érné el a 2002-es ráfordítások szintjét.
Július óta követeljük, hogy a valótlan számokon nyugvó forrásmegosztást korrigálja a Főváros. Nem tette meg. Kezdeményeztük, hogy az önkormányzat élve felterjesztési jogával kezdeményezze a forrás megosztási törvény módosítását. Sajnálatosan azt tapasztaljuk, hogy a főpolgármester úgy akarja lenyomni a kerületek torkán a 2,6 milliárd elvonását, hogy - feltételezésünk szerint - később háttér megállapodással a kiválasztott kerületeknek mintegy 1 milliárdot visszaad. Mindezek okán követeljük a zavart okozó, hibás adatszolgáltatási jogszabály haladéktalan módosítását és felszólítjuk a Főváros vezetőit, hogy szerezzenek érvényt a jognak.
Budapest, 2004. november 10.
Kupper András
frakcióvezető
fideszfrakcio.hu