Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlag színvonalán az államtitkár

Sajnálatos, hogy Arató Gergely ismét Zuschlag János szintjére süllyedt. Szégyen, hogy egy magyar államtitkár ki mer állni azzal a képtelen állítással a nyilvánosság elé, hogy a kettős állampolgárság következtében a határon túli magyar diákok negyven százaléka, 6 éves kortól (!) kezdve, Magyarországon tanulna. A történelemben mindig rossz útra vezetett, ha egy politikai erő uszítani kezdett egy kisebbségi népcsoport ellen, ha bűnbaknak próbált beállítani egy kisebbségben lévő közösséget.


Dátum: 2004-11-10 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:45.192141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Sajnálatos, hogy Arató Gergely ismét Zuschlag János szintjére süllyedt. Szégyen, hogy egy magyar államtitkár ki mer állni azzal a képtelen állítással a nyilvánosság elé, hogy a kettős állampolgárság következtében a határon túli magyar diákok negyven százaléka, 6 éves kortól (!) kezdve, Magyarországon tanulna. Ily módon sikerült az Oktatási Minisztériumnak, Gyurcsány Ferenc utasításának megfelelően, kiszámítania egy riasztóan nagy összeget. Ennek azonban nincs köze a valósághoz, hiszen a határon túliak eddig is tudtak kettős állampolgárság nélkül Magyarországon tanulni. A tervek szerint 2007-től Románia is tagja lesz az Európai Uniónak, és utána a diákoknak joga lesz, kettős állampolgárság nélkül is, bármelyik uniós országban tanulni. Az államtitkár állításainak a valóságtartalma így pontosan ugyanannyi, mint a 23 millió román munkavállalónak, vagy mint annak a tegnapi állításnak, hogy mindenki át fog települni, akinek magyar igazolványa van.

A történelemben mindig rossz útra vezetett, ha egy politikai erő uszítani kezdett egy kisebbségi népcsoport ellen, ha bűnbaknak próbált beállítani egy kisebbségben lévő közösséget. Sajnálatos, hogy az összefogás helyett mára a kormány felelőtlen magatartása következtében eljutottunk oda, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Hiller István pártelnök már nem mer határon túli magyarlakta területekre látogatni, mert félnek az ottani közfelháborodástól. A Gyurcsány-kormánynak nem kellene elfeledkeznie arról, hogy az egész Európai Unió az összefogásról szól. Európában is csak a legszélsőségesebb pártok uszítottak olyan hangnemben az újonnan csatlakozó országok ellen, mint amilyen hangnemet az MSZP használ a határon túli magyarok ellen. Az MSZP-nek, és Gyurcsány kormánynak illene európai módon viszonyulni a határon túli magyar kisebbségekhez.

Fidesz

Sajtóosztály

Budapest, 2004. november 10.

Kapcsolódó elemek