Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juscsenko nyerte Ukrajnában az elnökválasztás első fordulóját

Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt megelőzte ellenfelét, Viktor Janukovics hivatalban lévő kormányfőt az ukrajnai elnökválasztás október 31-én megtartott első fordulójában - közölte szerdán a központi választási bizottság, a forduló végleges eredményét ismertetve.


Dátum: 2004-11-10 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:45.770863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos közlés szerint a Mi Ukrajnánk elnevezésű ellenzéki tömörülés vezetője a szavazatok 39,87 százalékát szerezte meg, mintegy fél százalékponttal előzve meg a szavazók 39,32 százaléka által támogatott Viktor Janukovics miniszterelnököt.

Mivel egyik jelölt sem kapta meg a leadott szavazatok több mint felét, második fordulóra lesz szükség, amelyet a központi választási bizottság szerdán hivatalosan november 21-re tűzött ki.

Előzőleg, kedd este a választási bizottság egy meg nem nevezett illetékese még arról tájékoztatta az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökséget, hogy Janukovics áll az élen, miután 11 ezer szavazattal többet kapott, mint ellenzéki vetélytársa.

A hivatalos végeredményt a voksolás után tíz nappal tették közzé, aminek nyomán az ukrán közvéleményben felmerült a kérdés, hogy vajon mennyire lehet majd megbízni a második forduló utáni szavazatszámlálásban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek