Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bácskai-ügy: hatályon kívül az elsőfokú ítéletet

A Kulcsár-ügyben első fokon hivatali visszaélés miatt lefokozással sújtott Bácskai János dandártábornoknak, a maffiaellenes központ felfüggesztett főigazgatójának büntetőperében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdai tárgyalásán hatályon kívül helyezte a bűnösséget kimondó ítéletet, és új elsőfokú eljárást rendelt el.


Dátum: 2004-11-10 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:46.075343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A másodfokú bíróság az új elsőfokú eljárás lefolytatására a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsát jelölte ki.

Az ítélőtábla elutasította a Katonai Fellebbviteli Ügyészség Kulcsár Attila tanúkénti meghallgatására vonatkozó indítványát, miután ez a korábbi tanúk feltehetően újra szükségessé váló megidézésével együtt már szétfeszítené a másodfokú eljárás kereteit.

Az ítélőtábla döntésének indoklásakor a hatályon kívül helyezés okai között sorolta azt is, hogy megalapozatlan volt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának februárban kihirdetett elsőfokú ítélete, és az elsőfokú bíróság eljárási szabályt is sértett.

A vád és az elsőfokú ítélet főként Kulcsár Attila - részben Bácskai Jánossal folytatott -telefonbeszélgetéseinek lehallgatási jegyzőkönyvein alapult, ám a védelem az eljárás során vitatta, hogy a más ügyben keletkezett lehallgatási jegyzőkönyveket jelen perben fel lehet-e használni.

A szerdai tárgyaláson a katonai ügyészség képviselője is arra az álláspontra jutott, hogy bár a telefonlehallgatások törvényesek voltak, a dandártábornok ügyében bizonyítékként nem használhatóak fel.

Az ítélőtábla megállapította: az elsőfokú ítélet azért megalapozatlan, mert nem adta indokát annak, hogy miért használhatóak fel a telefonlehallgatások. Utasította az új eljárásban eljáró bíróságot, hogy erről foglaljon állást.

A védelem kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú eljárás során a bírói tanács vezetője a tárgyalások szünetében, hivatali szobájában fogadta 20-30 perces megbeszélésre azokat az állami vezetőket, akik tanúként voltak megidézve a büntetőperben, így Kiss Péter kancelláriaminisztert, Tóth András titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkárt és Zsohár Istvánt, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a védői felvetés alapos, hiszen a Magyarország által aláírt nemzetközi emberi jogi egyezmény, a magyar alkotmány, a bíróságok szervezetéről szóló, illetve több más törvény is rögzíti a tisztességes tárgyaláshoz, fair eljáráshoz való jogot. Az Alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely kétséget kelt a bíró pártatlanságát illetően.

Az ítélőtábla az új elsőfokú eljárásban iránymutatásként megszabta az elsőfokú bíróságnak a vádlott és a már meghallgatott tanúk újra-meghallgatását, Kulcsár Attila azon nyomozati vallomásainak beszerzését, amelyek érintik Bácskai Jánost, illetve Kulcsár Attila tanúkénti kihallgatását és a szükséges szembesítését a vádlottal, illetve más tanúkkal.

Bácskai Jánost a katonai ügyészség Kulcsár Attilával összefüggésben hivatalos személyként elkövetett bűnpártolással vádolta meg. Eszerint Bácskai János 2003 júniusában Kulcsár Attilának, a K and H Bank ügyvezetőjének, a K and H Equities befektetési tanácsadó üzletág vezetőjének kérésére eljárt azért, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ne fedezzen fel Kulcsár Attila által elkövetett pénzügyi visszaéléseket. Bácskai János - tudatában annak, hogy Kulcsár Attila bűncselekményeket követett el - rendőri vezetőket próbált megtéveszteni a vád szerint.

A Fővárosi Bíróság katonai tanácsának februárban kihirdetett és szerdán hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélete szerint Bácskai János bűnös hivatali visszaélés bűncselekményében. A Kulcsár Attilával tavaly júniusban folytatott telefonbeszélgetések lehallgatási jegyzőkönyveiből az elsőfokú bíróság szerint egyértelműen következik, hogy a tábornok tudott Kulcsár Attila bűncselekményeiről, és e tekintetben megpróbált másokat félrevezetni.

Bácskai János tavaly július elején három alkalommal még Ausztriában is találkozott Kulcsár Attilával, akit nem sokkal később Bécsben fogtak el a hatóságok. A bróker több hónapos kiadatási őrizetet követően került vissza Magyarországra, ahol sok milliárdos sikkasztással gyanúsították meg. Kulcsár Attila sajtóhírek szerint az ügyészségen számos magas rangú rendőrre tett vallomást, és ezt követően ősszel háziőrizetbe került.

Bácskai János az ellene folyó eljárás során mindvégig következetesen tagadta a vádakat.

A szerdai tárgyaláson perbeszédében az ügyész, miután Kulcsár Attila tanúkénti megidézésére vonatkozó indítványát az ítélőtábla elutasította, felderítetlenség miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és új eljárást kért.

A védelem ugyanakkor felmentést indítványozott, Bácskai János pedig azt hangoztatta, hogy nem követett el bűncselekményt.

A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatója az utolsó szó jogán leszögezte: Kulcsár Attila tavaly júniusban a K and H Bank ügyvezető igazgatójaként azzal fordult hozzá, hogy a pénzintézetnél fontos iratok eltűnésének, megsemmisülésének veszélye áll fenn.

Bácskai János hangsúlyozta: fel sem merült benne, hogy bíróság elé kerülhet azért, mert mindenről értesítette a rendőrséget.

A Kulcsár Attila tanúkénti meghallgatására vonatkozó indítvány kapcsán a védő a tárgyaláson úgy fogalmazott: "ebben az ügyben lassan a beteg operálja az orvost". Az ügyvéd szerint lehetetlen helyzet, hogy 30 éves szolgálati viszonnyal rendelkező tábornok bűnösségéről az ország legsúlyosabb bűnügyében meggyanúsított személy nyilatkozata döntsön.

"Kulcsár Attilát hazahozták, meghallgatták, a fővárosi főügyész nyilatkozata szerint együttműködése alapján szépen hazaengedték, nem tudjuk, mi van a háttérben" - fogalmazott a szerdai tárgyaláson Bácskai János ügyvédje.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek