Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csodálatos Júlia: Európában először Budapesten

Budapesten lesz az Oscar-díjas filmrendező, Szabó István legújabb alkotásának, a kanadai-magyar koprodukcióban készült Csodálatos Júlia (Being Julia) című film európai premierje - tájékoztatta a magyarországi forgalmazó, az Intercom szerdán.


Dátum: 2004-11-10 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:53:46.374271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1930-as évek londoni színházi világát felvillantó, a West End akkori ünnepelt sztárja, Julia Lambert történetét feldolgozó romantikus játékfilm díszbemutatóját csütörtök este tartják a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A magyarországi forgalmazás november 18-án kezdődik, a filmet húsz kópiával kezdik vetíteni országszerte.

Somerset Maugham Színház című regényéből az a Ronald Harwood írta a forgatókönyvet, aki Oscar-díjat kapott Roman Polanski cannes-i Arany Pálma-díjas filmje, A zongorista filmes adaptációjáért.

A díszbemutató napjára a magyar fővárosba érkezik a női főszerepet alakító Anette Bening és a főbb szerepekben látható három fiatal színész, Shaun Evans, Lucy Punch és Tom Sturridge.

A férfi főszereplő, Jeremy Irons nem tud Budapestre utazni; egy filmforgatáson vesz részt Velencében - mondta Langó Károly, az Intercom munkatársa az MTI-nek.

A film csütörtöki sajtótájékoztatóján jelen lesz Szabó István rendező, Koltai Lajos operatőr és Robert Lantos kanadai producer is.

A Csodálatos Júlia nemzetközi premierje szeptemberben a tengerentúlon volt: a filmes szakma egyik legfontosabb őszi eseményét, a torontói filmfesztivált Szabó István filmje nyitotta meg.

"A szerelemről és a vágyról szól; győzelemről, árulásról és bosszúról. Továbbá az önmegvalósításról és az önfelfedezésről" - mondta korábban a producer az 1937-ben megjelent Színház című regényről. Somerset Maugham e művét a magyar közönség Szerb Antal fordításában már 1938-ban olvashatta.

Szabó István azt mondta, filmje "olyan emberekről szól, akiknek maszkot kell viselniük, mert a társadalmuk és általában a világ erre készteti őket; olyan szerep eljátszására kényszerülnek, mellyel nem elégedettek, és amelytől időnként nem tudnak megszabadulni".

Júlia történetét a Mephisto című filmjéhez hasonlította, megjegyezve, hogy az új alkotás hangneme egészen más, nagyon mulatságos, néhol már-már a klasszikus bohózatokra emlékeztet.

Az 1930-as évek világa Luciana Arrighi látványtervező munkája nyomán kel életre. A film nagy részét Budapesten és Kecskeméten forgatták, a helyszínek között szerepelt a Hotel Astoria, a Moulin Rouge, a Radnóti Színház és a Gundel étterem; a hiteles brit stílus megteremtése érdekében bizonyos kellékeket Angliából hoztak Magyarországra.

Júlia ruhatára a harmincas évek ragyogását tükrözi, a forgatáson gyűjtőktől és jelmeztáraktól bérelt eredeti ruhákat is használtak, Annette Bening 39 különböző ruhában jelenik meg a filmben.

A Színházat eddig háromszor filmesítették meg, a leghíresebb az 1962-es Csodálatos vagy, Júlia című volt, amelyben Lili Palmer és Charles Boyer játszotta a főszerepeket. Magyarországon Verebes István 1991-ben állította színpadra a regényt a Játékszínben Csodás vagy, Júlia címen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek