Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvárt elkerülő út - épül az utolsó szakasz

Megkezdődik a Kaposvárt elkerülő mintegy 20 kilométeres út utolsó, 8,4 kilométeres szakaszának építése; a mintegy 16 milliárd forint összértékű beruházást a tervek szerint 2003. október 23-án adják át.


Dátum: 2002-07-18 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:41.678640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly polgármester csütörtökön helyszíni látogatása után elmondta: a leendő M9-es gyorsforgalmi út Kaposvárt elkerülő szakaszát két és félévvel ezelőtt kezdték el építeni, azóta két szakaszt már megnyitottak a forgalom előtt, a harmadik Taszár felé vezető 5,5 kilométert ez év október 23-án adják át.

Annak elkészülte után a városon átvezető két főközlekedési utat tehermentesíthetnek, a közlekedési infrastruktúra kiépülésével pedig megteremtik a lehetőségét annak, hogy a város mára betelt keleti ipari parkja mellett a polgári hasznosításra is zöld utat kapott taszári repülőtér közelében egy újabb ipari parkot nyithassanak.

Az, hogy az elkerülő út a majdani M9-es gyorsforgalmi út nyomvonalán épül meg, várhatóan ahhoz is hozzásegíti Kaposvárt, hogy minél előbb bekapcsolódhasson az ország déli régióit összekötő kelet-nyugati irányú gyorsforgalmi úthálózatába - mondta a polgármester.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek