Felújítanák az izraeli kapcsolatokat a palesztinok
A palesztinok mielőbb szeretnék felújítani a tárgyalásokat Izraellel a közel-keleti "útiterv" alapján - jelentette ki a CNN amerikai hírtelevíziónak csütörtökön Nabíl Saat palesztin külügyminiszter.
Dátum: 2004-11-11 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:54:55.158347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Saat úgy vélekedett, hogy az "útitervet" megalkotó "kvartettnek", az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak, az ENSZ-nek és Oroszországnak azon kell munkálkodniuk, hogy leültessék a tárgyaló asztalhoz az érintett feleket, és megalapozzák az utat a tárgyalások folytatásához. A palesztin diplomácia vezetője egyúttal megerősítette, hogy csütörtökön helyi idő szerint délben ül össze rendkívüli ülésre a palesztin parlament, hogy beiktassa Rauhi Fattúhot, a törvényhozás jelenlegi elnökét a Palesztin Hatóság ügyvezető elnökének. Fattúh mandátuma 60 napra szól, ezt követően választják meg az elhunyt Jasszer Arafat utódát.
MTI - fideszfrakcio.hu