Izrael is nyitott
Izrael hajlandó lenne felújítani a békedialógust a palesztinokkal, amennyiben mérsékelt palesztin vezetést választanak meg Jasszer Arafat palesztin elnök halála után - jelentette ki Szilvan Salom izraeli külügyminiszter.
Dátum: 2004-11-11 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:54:56.047945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha lehetővé teszik olyan vezetés létrejöttét, amely nem a terror útját egyengeti, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a palesztinok magukra vállaltak (...) akkor szerintem olyan izraeli kormányra találnak, amely hajlandó lépéseket tenni feléjük és sok mindent megtenni a párbeszéd érdekében" - fogalmazott Salom az izraeli katonai rádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában.
MTI - fideszfrakcio.hu