"Nyújts feléje védő kart!"
Az Értékmegőrzők Civil Szervezet, amelynek tagjai a magyar nemzet sorsáért felelősséget érző művészek és sportolók a "Nyújts feléje védőkart!" című dokumentum aláírásával csatlakoznak a kedvezményesen megkapható állampolgárságért kiírt népszavazáshoz. A dokumentum szövege, valamint az aláírók névsora az alábbiakban olvasható.
Dátum: 2004-11-11 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:54:59.390751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fenti sor a Himnuszból való. Ha a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc ma élne, nem érvényesülhetne az anyanyelvén, nem intézhetné hivatali ügyeit magyarul, Magyarországra csak 500 euro felmutatása árán léphetne be, fél évben csak 90 napot tölthetne itt, s ha valamiért túllépné ezt az időt, az idegenrendészet hosszú időre kitiltaná az országból.
Kölcsey Ferenc, ha ma élne, román állampolgár lenne, hiszen szülőfaluja, Sződemeter ma Romániához tartozik.
Kölcsey Ferenc, ha ma élne, bizonyára szeretne magyar állampolgár lenni.
Kölcsey Ferenc, ha ma élne, ezt csak úgy tehetné meg, hogy eladja házát szülőfalujában, Magyarországra költözik, ahol az idegenrendészettől és az adóhatóságoktól rettegve él, és megalázó és idegőrlő tortúrák árán megszerzi a szükséges papírokat. Sok-sok felesleges keserűség és felesleges akadály árán lehetne hivatalosan is magyar a Himnusz költője.
Kölcsey Ferenc, ha ma élne, megalázva, másodrendű emberként léphetne csak be az Európai Unió területére.
Ezért Kölcsey Ferenc, ha ma élne, csatlakozna a Magyarok Világszövetsége kezdeményezéséhez: magyar állampolgárságot minden magyarnak!
A szomszédos országokban körülbelül három és félmillió magyar él, akiket Trianonban erőszakkal téptek el Magyarországtól, magyar állampolgárságukat erőszakkal vették el tőlük. Senki nem kérdezte meg őket, le akarnak-e mondani róla. Ezt az igazságtalanságot most jóvá tehetjük. Évszázadok során számos ismert és névtelen hős áldozta életét a nemzetért. Nekünk most nem kell életünket és vérünket adni. Az elszakított magyarok csupán a szavazatunkat kérik. Hogy végre ne kelljen többé megélniük azt a megaláztatást, amit Kölcsey Ferencnek kéne végigélni, ha ma élne, és magyar állampolgár szeretne lenni.
Az elszakított magyarok csak azt kérik, a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazáson mondjunk igent arra, hogy kedvezményesen megkaphassák a magyar állampolgárságot. Anélkül, hogy ehhez el kelljen hagyni a szülőföldjüket. Otthon akarnak maradni, teljes jogú magyarként.
Nem kérik, hogy áldozzuk értük életünket, nem kérik, hogy pénzt adjunk nekik. Nem kérnek egyebet, csak nagylelkűséget. Nem akarnak elvenni tőlünk semmit. Csak vissza akarják kapni, ami megilleti őket, és amit erőszakkal vettek el tőlük.
A mai Magyarországban az elszakított magyarok és felmenőik élete, munkája, vére is benne van. A Hősök terén álló, szoborba öntött nemzeti nagyjaink többsége nem a mai Magyarország területén született. Ma hosszú kuporgatás, vízumért és egyéb iratokért való sorban állás után jöhetne csak Magyarországra Rákóczi, Bocskai, Bethlen és a többiek.
Ha ma élne Kosztolányi Dezső, lehet, hogy őt vernék agyba-főbe szerb suhancok Szabadka utcáin csak azért, mert magyar. Ha ma élne Arany János, lehet, hogy rá kiabálnának román hivatali ügyintézők, hogy beszéljen románul.
Ezt a megalázó, abszurd helyzetet egyetlen szavazattal megváltoztathatjuk. Csak egy rövid séta egy vasárnap délután, csak egy mosoly, csak egy nagylelkű gesztus.
A magyar állampolgárság biztonságot ad az elszakított és alávetett helyzetben élő magyaroknak. Nem kérnek ők könyöradományt. Csak annyit kérnek, hogy fogjuk meg felénk nyújtott kezüket. Egyetlen szavazatunkkal történelmet írhatunk. Miért ne tennénk meg ezt a csekélységet?
Adjunk emberséget, méltóságot, magyarságot, jogot három és fél millió magyarnak! Nyújtsunk feléjük védő kart, szavazzuk meg számukra a biztonságot!
Mondjunk igent a kedvezményesen megkapható magyar állampolgárságára! Mondjunk igent a közös felemelkedésre! Mondjunk igent a jókedvre, bőségre! Nyújtsunk feléjük védő kart! Együtt erősebbek vagyunk, együtt sikeresek leszünk! Magyar állampolgárságot minden magyarnak!
Ákos, Balázs Fecó, Bánffy György, Bitskey Tibor, Buzánszky Jenő, Császár Angéla, Cseh Tamás, Csúri Ákos, Demjén Ferenc, Egerszegi Krisztina, Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Fábry Sándor, Ferencz Éva, Kovácsi Aladár, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Gyulai Zsolt, Hargitay András, Kárpáti György, Kautzky Armand, Kemény Győző, Keresztes Ildikó, Mészöly Kálmán, Pataky Attila, Pitti Katalin, Raksányi Gellért, Reviczky Gábor, Schnell Ádám, Sostarics Ágnes, Szabó Csilla, Szarvas József, Szikora Róbert, Újréti László, Varga Miklós, Vikidál Gyula
fideszfrakcio.hu