Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népi kezdeményezés a postatörvény módosításáért

Népi kezdeményezéssel a postatörvény módosítását próbálja elérni a Zempléni Településszövetség (ZTSZ), az aláírásgyűjtő íveket elküldték az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - hangzott el a szövetség csütörtöki közgyűlésén, a zempléni Komlóskán.


Dátum: 2004-11-11 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:00.298130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A ZTSZ azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés úgy módosítja a postáról szóló 2003-as törvényt, hogy a Magyar Posta Rt. csak ott vezethesse be a mobilpostai szolgáltatást, ahol azt igénylik, és amelyhez az önkormányzat hozzájárul - mondta Köteles László, Komlóska polgármestere az MTI-nek. Ötvenezer hiteles aláírás kell ahhoz, hogy a népi kezdeményezést az Országgyűlés kötelezően napirendjére tűzze, szándékaink szerint ennek többszöröse lesz meg - tette hozzá. A polgármester tájékoztatása szerint a ZTSZ kezdeményezéséhez eddig országszerte 751 település csatlakozott, valamennyi önkormányzat elégedetlen a mobilpostai szolgáltatással. Az aláírások gyűjtését november végéig szeretnénk elkezdeni -

mondta a polgármester.

Az OVB-hez csütörtökön eljuttatott íven mindössze egy kérdés szerepel, nevezetesen "Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére és vitassa meg a postáról szóló 2003. évi CI.tv. módosításának szükségességét annak érdekében, hogy a Magyar Posta Rt. csak az illetékes települési önkormányzattal egyetértésben működtethessen mobilposta szolgáltatást?"

Májer József, a ZTSZ elnöke a közgyűlésen arról szólt, hogy szövetségük korrekt megoldást kér és vár a postai szolgáltatás terén a kistelepülések számára. Hangoztatta: a jövőben minden olyan kérdésre reagálnak, amely sérti a közösség érdekeit. Azért figyelnek oda leginkább az apróbb falvakra, mert a legtöbb várható rendelkezés őket érinti majd. A ZTSZ-hez több mint 80 település tartozik, a Bodrogköztől a Hegyközön át Tokaj-Hegyaljáig.

Köteles László, aki a kisposták megszűntetése ellen indult mozgalom kezdeményezője, megemlítette: ahol korábban állandó postahivatal működött, és most mobil járatok helyettesítik a szolgáltatást, szinte sehol sem elégedettek az emberek, kedvezően csupán ott fogadják a mozgó postát, ahol eddig egyáltalán nem volt postai szolgáltatás. A közgyűlésen a Magyar Teleházszövetség is segítséget ajánlott, ezzel kapcsolatban elhangzott: ahol teleház működik, ott befogadják a postát, azaz helyet és infrastruktúrát biztosítanak számára.

A Magyar Posta Rt. modernizációs programjának részeként tavaly 120 mobilposta-járatot indított el csaknem félezer településen, ezek közül mintegy kétszázban nem működött postahivatal, az ott élőknek a szomszédos községekbe kellett utazni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek