Robbantás a hillai magyar tábor mellett
Felrobbantottak egy gépjárműbe rejtett robbanószerkezetet annak az iraki Hillában található tábor bejáratának közelében, amelyben a magyar kontingens katonái is állomásoznak - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2004-11-11 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:00.882272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaktárca sajtóközleménye szerint a több nemzetiségű hadosztály táborában személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett. A robbantás helyi idő szerint nem sokkal fél három előtt történt: a kaputól mintegy 300 méterre, egy civil tartálykocsi mellett robbantottak ismeretlen tettesek. A Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj zavartalanul végzi feladatait - tartalmazza a közlemény.
MTI - fideszfrakcio.hu