A református püspökök igent kérnek
A Magyarországi Református Egyház a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kérdésre nem adhat más választ, mint igent, mivel a nemzet iránti felelősség, az érte való aggódás feladhatatlan a reformátusság számára.
Dátum: 2004-11-11 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:01.766405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A református egyház örömmel fogad és támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a határon túli magyarokat, és nem hagyja, hogy széthulljon, ami összetartozik. Ugyanakkor azzal, hogy igennel szavazunk, arra kötelezzük a magyar törvényhozást, hogy teremtse meg a kettős állampolgárság törvényi hátterét és pontosan dolgozza ki annak minden feltételét - írja közleményében Bölcskei Gusztáv, Szabó István, Márkus Mihály és Csomós József.
A református püspökök arra kérik a pártokat, politikai és civil szervezeteket, hogy támogassák a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtését.
A Magyarországi Református Egyház - tiszteletben tartva a lelkiismereti szabadságot - szeretne szólni azon állampolgárokhoz is, akik bármilyen vélt gazdasági vagy politikai félelem miatt nemmel kívánnak szavazni, vagy távol szándékoznak maradni az urnáktól. Kérjük, gondolják meg, az igennel esélyt adunk, hogy a magyar-magyar viszonyokat egy közösen kidolgozott európai intézményrendszer segítse. A nemmel viszont nemet mondunk közös történelmi múltunkra; családokat választunk el egymástól, és hagyjuk, hogy széthulljon, ami összetartozik - hangsúlyozza a közlemény.
A református püspökök arra biztatják a magyar választópolgárokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, és bátran szavazzanak igennel a referendumban feltett kérdésre.
mno.hu - fideszfrakcio.hu