Irodalmi napok Debrecenben
Új kereteket szabott a Debreceni irodalmi napoknak a város, hogy a szélesebb olvasóközönség is megtalálhassa a kedvére való irodalmi csemegéket - közölte Turi Gábor kulturális alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-11-11 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:03.221758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elméleti jellegű tanácskozás helyett gyakorlatiasabb programokat állítunk össze, hogy a szakmai közönség mellett az irodalomszeretők szélesebb táborát is bevonjuk a november 17-én kezdődő négynapos rendezvénybe - mondta. "Ennél fogva nem az irodalomtörténészek, hanem elsősorban az alkotók a főszereplői az irodalmi napoknak, ahol egy asztal mellé ültetjük a legkülönbözőbb felfogású költőket, írókat" - magyarázta az alpolgármester. Az idei rendezvénysorozatot Regény és történelem címmel rendezik meg Debrecenben. "Szeretnénk magyarázatot találni arra az általános tendenciára, hogy az utóbbi évtized magyar epikájában - mégpedig a határainkon innen és túl is - miért vált íróink kedvelt műfajává a történelmi regény" - mondta a sajtótájékoztatón Simon Zoltán, a kelet-magyarországi írócsoport titkára. Az irodalmi napok kuratóriumi tagja szerint máig nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy az utóbbi évtizedek magyar prózájában miért vált vezető műfajjá a történelmi regény. E kérdéskörről mások mellett Szegedy-Maszák Mihály, Bényei Tamás, Darvasi László, Dobai Péter, Grendel Lajos, Háy János, Láng Zsolt, Márton László, Sándor Iván és Szirák Péter fejti ki nézeteit. Az irodalmi napokon ezúttal is kiosztják az Alföld folyóirat díjait, amelyet az idén Ferdinandy György, Juhász Ferenc és Simon Attila vehet át Aczél Gézától, a folyóirat főszerkesztőjétől.
MTI - fideszfrakcio.hu