Megint jönnek, riogatnak: Vojnik is Gyurcsány megbízásából hazudik?
Bár tavaly elmúlt a Deák-év, azért azt kérjük Gyurcsány Ferenctől, hogy a söjtöri szép emlékek tiszteletére legalább azt a bölcs intést őrizzék meg az idei évre, hogy: "hazudni márpedig nem szabad". Azt kérjük továbbá Gyurcsány Ferenctől, hogy adjon időt minisztereinek arra, hogy a hatályos jogszabályokat legalább elolvashassák számításaik elkészítéséhez.
Dátum: 2004-11-11 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:03.989097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Itt van példának okáért az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára, Vojnik Mária, akinek szemmel láthatóan a nagy kapkodásban nem tűnt fel, hogy Magyarországon 14 éve társadalombiztosítási és nem állampolgársági alapú egészségügyi ellátás van. Az államtitkár asszonyról már többször kiderült, hogy nem ismeri az egészségügyi tárgyú jogszabályokat, most kiderült az is, hogy jogi tájékozatlansága mellett a matematikai ismeretei is hiányosak.
Államtitkár asszony szerint a kettős állampolgárságot megszerzők közül 750 ezren vennék igénybe a magyar egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásait, és ez 94,8 milliárd forint többletkiadást jelentene. Könnyen kiszámítható, hogy ez egy főre lebontva 126 400 Ft lenne. Rácz Jenő egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján ezzel szemben azt állította, hogy jövőre a magyar lakosokra 8.170 Ft jut havonta, ami éves szinten 98 040 Ft. A két szám között 28 360 Ft, 22,5 százalék a különbség.
Ez vajon mit jelent? Nyilván nem a határon túli magyarok egészségügyi ellátására szánnak több pénzt. De akkor mi az oka, csak nem pusztán a hasukra ütöttek és mondtak egy jó nagy számot?
Ezen felül az is érdekes kérdés, hogy ha a szocialisták szerint 800 ezer határon túli magyar él a lehetőséggel, ebből 750 ezer fő igénybe fogja venni a magyarországi egészségügyi ellátórendszert? Vojnik Mária államtitkár asszony szerint tehát 800 ezer főből 50 ezer egészséges, a többi beteg. Talán ennyire mégsem rossz a helyzet!
A 23 millió román-ozás után újra rémisztgetni akarják a magyar embereket. Legalább arra vegyék a fáradtságot, hogy hamis adataikkal helyesen végezzék el az alapvető matematikai műveleteket.
Budapest, 2004. november 11.
Selmeczi Gabriella
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Egészségügyi kabinetvezető
Budapest, 2004. november 11.