Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vállalkozókat sújtó százmilliárdos kormánytrükk

Orbán Viktor és Varga Mihály a Fidesz elnökségi ülését megszakítva rendkívüli sajtótájékoztatón tiltakozott a vállalkozásokat sújtó legutóbbi kormányzati döntések ellen, amelyek az áfakifizetések halasztásával több tízezer magyar vállalkozót sodorhatnak nehéz helyzetbe.


Dátum: 2004-11-11 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:04.578671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikusok soron kívüli sajtótájékoztatójukon a kormány legutóbbi, mintegy százmilliárd forint ÁFA visszaigénylésének elhalasztásáról szóló döntését bírálták, amellyel a kormány a költségvetési problémákat akarja megoldani.

Komolyan kellene venni a költségvetést

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány a saját rossz gazdálkodása miatt a magyar vállalkozók nyakába helyez pluszterheket azzal, hogy a hatályos törvényekhez képest későbbre halasztja az áfa-visszaigénylések átutalását. Kiemelte, hogy a költségvetésnek a gazdaságpolitika iránytűjének kellene lennie, de az ehhez hasonló, az államháztartás számait kozmetikázó trükkök miatt ez lehetetlenné válik, még akkor is, ha a költségvetés látszólag rendben van. Komolyan kellene venni a költségvetést - húzta alá a Fidesz elnöke. A kormány a vállalkozókra hárítja saját tévedéseinek következményeit. Úgy nem működhet biztonságosan egy gazdaság, ha a költségvetésben százmilliárdos trükkök vannak - szögezte le, és hozzátette, hogy a kormány intézkedéseivel azokat a vállalkozókat bünteti, akik szabályosan befizették kötelezettségeiket. Emlékeztetett arra, hogy a kormányban szép számmal és magas beosztásban ülnek üzletemberek. Elfogadhatatlannak és indokolatlannak nevezte, hogy a korrekt vállalkozókat szervezetten megbüntessék, mivel ez hosszú távon lehetetlenné teszi azt, hogy hosszabb távon partneri együttműködés alakulhasson ki a vállalkozók és a mindenkori kormányzat között.

A kormány most már a vállalkozókat is maga ellen fordította

A magyar gazdaság nehéz helyzetben van - mondta a Szövetség elnöke a MÁV dolgozói által szervezett tüntetések, az egészségügy helyzete és az iskolabezárások kapcsán. A kormány most már a vállalkozókat is szembe fordította magával - jelentette ki. Ez túl sok, ez annyi bizonytalanságot okoz, hogy a magyar gazdaság ezt komoly gazdasági következmények nélkül nem fogja tudni elviselni. Meg kell fizetni annak az árát, hogyha bizonytalanság uralkodik a magyar gazdaságban - húzta alá. Orbán Viktor, aki a kormánytól azt várja, hogy kiegyensúlyozott és biztonságos körülményeket teremtsen a gazdaságban, tartsa a szavát és tisztelje a törvényeket, hiszen Magyarországon a legtöbb embernek ma a kis- és középvállalkozások adnak kenyérkereseti lehetőséget.

Varga Mihály figyelmeztetett arra, hogy a kormány ügyeskedése miatt újra kialakulhat a kisvállalkozások a '90-es évek elejére jellemző körbetartozása, ráadásul a késedelmi kamatok kifizetése tovább növeli a költségvetési hiányt. Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a pénteken kezdődő Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyarokat képviselő szervezetekkel közösen alakítják ki álláspontjukat a nagyobbik kormánypárt "Szülőföld" elnevezésű programjáról.

Kép és szöveg: B.E. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek