Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalapozatlanul hiszterizálta az MSZP az országot a 23 millió román munkavállalóval

A Fidesz eredményesnek, ugyanakkor elszalasztott lehetőségnek ítéli a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 5. tanácskozását, mert "nem derült ki, hogy a státustörvényt miként kívánják módosítani, és konkrétumok nélkül lebegtették az Orbán-Nastase megállapodás felülvizsgálatát".


Dátum: 2002-07-18 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:43.824421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János frakcióvezető, ügyvezető alelnök a párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Máért kiváló lehetőséget kínált volna arra, hogy az MSZP önbírálatot gyakoroljon, amiért az év elején alaptalanul riogatta a magyar közvéleményt az Orbán-Nastase megállapodás kapcsán 23 millió román munkavállaló érkezésével.

Áder János emlékeztetett arra, hogy Keller László szocialista honatya annak idején 23 millió román munkavállaló "Magyarországra özönlését prognosztizálta", és Kovács László, az MSZP elnöke is azt állította, hogy 1 millió magyar alkalmi munkavállaló elől veszik majd el a határon túliak a lehetőséget.

A politikus a legújabb foglalkoztatási adatokból idézve leszögezte, hogy magyarigazolvánnyal eddig mindössze 134 fő érkezett Magyarországra dolgozni, és a meghatározott 81 ezer fős külföldi munkavállalói kvótának is csak a fele betöltött jelenleg.

Megfogalmazása szerint az MSZP riogatásának nem kis szerepe volt abban, hogy a szoros választási küzdelmet a szocialisták nyerték, célfotóval.

Németh Zsolt Fidesz-alelnök kritizálta a kormányt, hiszen pontosan szabályozott, hogy a tárgyalásra mely szervezetek kaphatnak meghívást, s ettől érthetetlen módon eltértek. Ha az értekezletre nem a szabályoknak megfelelő szervezetek kapnak meghívót, az veszélyeztetheti a grémium működőképességét, és erősítheti a határon túli magyar szervezetek közötti széthúzást.

Az Orbán-Nastase megállapodás felülvizsgálatának "lebegtetésével" kapcsolatban Németh Zsolt azt mondta, hogy a bizonytalanság nehéz helyzetbe hozhatja a román kormányfőt a román belpolitikában, és lovat adhat a szomszédos ország nacionalista erői alá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek