Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai túszt ejtettek az irakiak

Egy Irakban elfogott amerikai túszról készült videofelvételt mutatott be csütörtökön az al-Dzsazíra. A katari hírtelevízió közlése szerint a férfi libanoni származású amerikai üzletember.


Dátum: 2004-11-12 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:07.803638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A középkorú férfi, akinél Dean Sadek névre szóló útlevél és személyazonossági igazolvány volt, egy zöld fal előtt ült a felvételen. A televízió hangfelvételt nem sugárzott, de közlése szerint az emberrablók azt követelik, hogy az amerikaiakkal együttműködő vállalatok szüntessék be iraki tevékenységüket. Az emberrablást a magát az 1920-as Forradalom Brigádjának nevező csoport vállalta magára - közölte a televízió. Nem tudni, a férfit mikor és hol rabolták el.

A múlt héten a belügyminisztérium bejelentette, hogy fegyveresek Bagdad Manszúr negyedében lévő otthonából elraboltak egy libanoni származású amerikai állampolgárt, akit viszont Radim Sadeknek hívtak. Egyelőre nem tudni, hogy az elrabolt férfi azonos-e az al-Dzsazíra által bemutatott felvételen látható tússzal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek