Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a Füvészkert - Segítsen Ön is

Az ELTE súlyos gazdasági helyzete miatt veszélyben az ország legrégebbi, 1771-ben alapított, jelenlegi helyén, a Józsefvárosban 150 éve működő Füvészkertje, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 234 éves Botanikus Kertje.


Dátum: 2004-11-12 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:10.033521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- a mintegy 6000 növényfajt, és változatot bemutató élő növénygyűjtemény, az oktatás minden szintjén (egyetem, közép- és általános iskolák) a növényvilág megismerését szolgáló létesítmény, a széleskörű ismeretterjesztés, természet- és környezetvédelmi nevelés színteréül használt élő múzeuma,

- Budapest országos jelentőségű természetvédelmi területe,

- a hazai tájakon, ill. az egész Földön veszélyeztetett, kipusztulóban lévő növényritkaságok menedéke,

-Molnár Ferenc Európa szerte ismert ifjúsági regényének, a Pál utcai fiúk történetének egyik színhelye,

- a főváros betonrengetegében élő legifjabbaknak az élet, a környező sokszínű világ első felismerését, az élet alkonyát járóknak pedig pihenést, megnyugvást biztosító "zöld sziget".

Annak érdekében, hogy az Egyetem intézményeként, eredeti működésünket folytatva a továbbiakban is fennmaradhassunk, kérjük aláírásával, illetve 2004. november 18-án délután 17 órakor a Botanikus Kert bejáratánál (Budapest VIII., Illés u.25.) megjelenésével támogassa a Füvészkertünket.

Köszönettel,

Dr Isépy István

a kert vezetője

geographic.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek