Szájer József javaslatával egyetértenek az EU - konvent tagjai
Egy európai alkotmány kidolgozására tett javaslatot az Európai Unió jövőjével foglalkozó konvent közjogi munkacsoportjában Szájer József Fidesz-képviselő és három társa.
Dátum: 2002-07-18 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:44.455381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csütörtökön tartotta a nyári szünet előtti utolsó ülését a konvent legfontosabb munkacsoportja, amely Giuliano Amato volt olasz miniszterelnök, a konvent egyik alelnöke vezetésével az EU jogállásának kérdéseivel foglalkozik.
Az Európai Parlament legnagyobb pártja, az Európai Néppárt (EPP) Szájer József Fidesz-képviselőt bízta meg a munkacsoport néppárti részének vezetésével. Mint Szájer József elmondta, a csoport csütörtöki ülésén egy francia, egy olasz és egy portugál képviselővel együtt közös kezdeményezést nyújtottak be. Ebben felvetették a munkacsoportnak, hogy az EU működésének hatékonyabbá és demokratikusabbá tétele végett szükség van az EU egységes jogi személyiségének és külső képviseletének megoldására. Ebből következik, hogy az unió jelenleg elég bonyolult szerkezetét - amely az európai közösségek, a bel- és igazságügyi együttműködés és a közös kül- és biztonságpolitika három pilléréből áll - egyszerűsíteni, eljárásait egységesíteni kell. E célból felvetették, hogy a konvent októbertől kezdjen hozzá egy európai alkotmányos dokumentum kidolgozásához. Az alkotmány alapját ezek az egyszerűsítések és egységesítések adnák.
Ez a kezdeményezés támogatásra talált a munkacsoport szocialista, liberális és egyéb tagjainál. Szájer rámutatott, hogy a konventben többségben vannak azok a képviselők, akik szívesen látnák egy európai alkotmány vagy annak megfelelő más okmány létrehozását, bár néhány északi tagország kormánya idegenkedik ettől. Az unió szerződéseit eddig a tagországok kormányainak értekezletein módosították, most viszont egy jóval szélesebb alapú és legitim testület, a konvent készíti ezt elő, ami a magyar képviselő szerint azt jelenti, hogy nagyobb nyomás alá kerülnek azok az országok, amelyek ezzel a régóta érlelődő európai kezdeményezéssel szembehelyezkednek.
A konvent eddig nyolc munkacsoportot hozott létre, amelyek ősszel már sorra elkészítik a szakterületükre vonatkozó ajánlásokat. A konvent elnöksége Giscard dÍEstaing volt francia elnök vezetésével ezekből az ajánlásokból fogja majd összeállítani valamikor jövő tavasszal a konvent állásfoglalását az EU intézményi és szervezeti reformjának nagy kérdéseiről és terjeszti a kormányközi értekezlet elé.
MTI - fidesz.hu