Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2004. november 12.

Minden költségvetésnek megvannak a vesztesei és a nyertesei is - a Gyurcsány-kormánynak azonban sikerült azt a csúcsot elérnie, hogy szabad szemmel nem is látni meg a 2005-ös költségvetés nyerteseit. A biztos vesztesek közt van a magyar honvédség is. A 2005-ös honvédelmi kiadásokat GDP 1,28 százalékában határozták meg, holott a NATO-t a kormány arról tájékoztatta, hogy a honvédelmi kiadások a GDP 1,76 százalékát teszik ki - a vállalások szerint pedig 1,9 százalékot kellene teljesíteni. Ezenközben pedig most nem hallani, hogy Juhász Monti Piton Ferenc körbeszajkózná a kül- és belföldi sajtót: rontja az ország hitelét, hogy nem teljesítjük vállalt kötelezettségeinket. +leleplező videofelvétel


Dátum: 2004-11-12 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:15.840249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Juhász Monti Piton Ferenc esete az őrző-védőkkel
Kapcsolódó média: Juhász Monti Piton Ferenc esete az őrző-védőkkel

Mint tette azt 2002-ben. Igaz, akkor évről évre nőtt a honvédelem költségvetési támogatása, most pedig drámaian csökken. Ebből is látszik, hogy akkor nagy volt a baj, most pedig minden rendben van.

Az, hogy a 2005-ös alacsony összegből nem csupán a minisztérium és a honvédség részesül, tovább rontja a katonák helyzetét. Jövőre a magyar honvédség Juhász Monti Piton Ferenc vezetése alatt olyannyira megerősödik, hogy nemhogy az országot, nemhogy a magyar embereket, de már saját magát és eszközeit, objektumait sem lesz képes megvédeni. A katonai objektumok védelmére őrző-védő cégeket kérnek fel - hat milliárd forintért.

Hogy kik lesznek tehát a 2005-ös költségvetés a haszonélvezői? Erre a kérdésre választ ad az a titkos videofelvétel, amely óriási kockázatok árán került szerkesztőségünk birtokába, s melyet ez úton teszünk publikussá - vállalva akár a vele járó pereket is.

Letölthető .wmv video (~5Mb)

Letölthető .avi video (~19Mb)

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3599, 'source_type': 'media', 'source_id': 52, 'target_type': 'article', 'target_id': 28287, 'relation_type': 'describes'}{'relation_id': 4589, 'source_type': 'media', 'source_id': 51, 'target_type': 'article', 'target_id': 28287, 'relation_type': 'describes'}