Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lyukas gumik Bugyiban

Ismeretlen elkövető az úttesten elhelyezett tüskékkel rongálja a teherautók gumiját Bugyi belterületén - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken.


Dátum: 2004-11-12 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:16.757544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tizenöt-húsz, sódert szállító teherautó vezetője tett panaszt a Bugyi Polgármesteri Hivatalnál, mert a település belterületén valaki szándékosan megrongálta gépjárműveik gumiját - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Belicza Andrea közölte: a dabasi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Az MTI úgy tudja, hogy a helyi lakosság ily módon tiltakozik a megnövekedett átmenő forgalom ellen. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége közleményben utasította el az átmenő forgalom elleni tiltakozásnak ezt a formáját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek