Kovács az "alkalmatlan sztálinista"
A leendő Európai Bizottság ellen fognak szavazni a konzervatív Európai Néppárthoz (EPP) tartozó cseh és lengyel európai parlamenti képviselők, mivel a testületnek tagja az "exkommunista" Kovács László is, akit többek között a "sztálinista", "alkalmatlan" jelzőkkel is illettek - tudódott ki a néppárti frakció szerdai üléséről.
Dátum: 2004-11-12 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:19.010299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióülésen, amelyen jelen volt José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, a felszólalók azzal vádolták Kovácsot, hogy "sztálinista". - Miért igen egy kommunistára és miért nem egy keresztényre? - tette fel a kérdést a pártcsoport több tagja is, arra utalva, hogy az olasz kormány által eredetileg jelölt Rocco Buttiglione kénytelen volt visszalépni a homoszexualitással és a nők társadalmi szerepével kapcsolatos nézetei miatt.
Barroso maga több mint 3 órán át jelen volt a néppárt ülésén, hogy megszerezze a 268 képviselő támogatását bizottsága számára, amelyről november 18-án szavaz a strasbourgi székhelyű Európai Parlament. A 36 felszólaló közül csak a csehek és a lengyelek utasították el nyíltan a Barroso-bizottságot, míg a magyarok fenntartották kétségeiket - mondták el néppárti források a spanyol hírügynökségnek.
A tanácskozáson Kovács Lászlót olyan jelzőkkel illették, mint "alkalmatlan", "bűnös" vagy "hozzá nem értő", ami a lengyel Jan Obrycht véleménye szerint problémássá teszi a bizottság támogatását. A szintén lengyel Anna Zaborska kijelentette, hogy a volt kommunista országok félnek Kovácstól, mivel hozzájárult a berlini fal felépítéséhez. A cseh Miroslav Uski azon tűnődött, miként támogathat egy kommunistát is magában foglaló bizottságot a bársonyos forradalom (ugyancsak jövő heti) évfordulóján?
Barroso elismerte, hogy nem történt meg a testületben mindaz a változtatás, amit szeretett volna, de visszautasította, hogy csak egyetlen személy jelöltségéről beszéljenek, "amikor van 23 másik biztos is, akinek személyét jóvá kell hagyni". A portugál főbiztos hangoztatta, hogy csapata sok néppárti tagot is magában foglal, ami esélyt kínál az EPP-nek, mindamellett "respektálja a kommunista rezsim alatt élt képviselők véleményét".
Barroso azzal indokolta Kovács László megtartását a bizottságban, hogy "tiszteletben kell tartani, hogy miként döntött a magyar kormány, amely demokratikus, és nem kívánta lecserélni" a volt magyar külügyminisztert. Kérte, hogy ne kérjenek tőle olyasmit, amit nem tud teljesíteni. Az Európai Néppárt görög, portugál, angol és szlovén tagjai úgy foglaltak állást, hogy "Kovács a testületnek csak a 4 százalékát jelenti, és nem érdemes szakadást előidézni miatta a pártban".
MTI - fideszfrakcio.hu