Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikaiak Fallúdzsában: temetetlen holttestek százai az utcákon

Temetetlen holttestek százai hevernek szanaszét az amerikai erők és iraki kormánycsapatok által ostromlott Fallúdzsa utcáin, magukra hagyott, ellátatlan sebesültek jajgatnak mindenfelé - mondta az iraki város (a kormányellenes fegyveresek fellegvára) egyik lakója egy pénteki tévéinterjúban.


Dátum: 2004-11-12 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:20.252986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A lakosság nélkülözni kénytelen, nincs se vize, se élelme, rég megszűnt az áramellátás is. Azt se tudjuk, mit tegyünk: ha a házakban maradunk, bomba csap belénk, ha kimerészkedünk az utcára, lelőnek" - mondta Ali Abbász fallúdzsai orvos az amerikai CNN hírtelevíziónak adott telefoninterjúban.

Az amerikai hadsereg becsült adata szerint mintegy 60-100 ezer lakos maradt mostanra a békeidőben mintegy 300 ezres városban. A lakosság nagy része már az utóbbi hetek amerikai légitámadásai elől elmenekült. Nagy csoportokban távoztak a lakosok a Bagdadtól nyugatra fekvő városból közvetlenül a mostani nagyszabású amerikai offenzíva előtt is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek