Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa jövő nyáron Lengyelországba látogat

II. JánosPál pápa 2005 júniusában Lengyelországba látogat - jelentette be pénteken Varsóban Józef Glemp lengyel prímás, miután hazatért a Vatikánból.


Dátum: 2004-11-12 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:20.571788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez lesz a katolikus egyházfő kilencedik zarándoklata szülőföldjére. Ottani programja teljes mértékben egészségi állapotától függ, ezért ma még korai lenne a zarándoklat részleteiről beszélni - hangsúlyozta a lengyel prímás.

Glemp az apostoli látogatás egyetlen biztos pontjáról tett említést: június 19-én a wilanówi mezőn, Varsó délnyugati peremkerületében ünnepi szentmisét mutat be a pápa az ott épülő Isteni Gondviselés-székesegyház közelében. A pápai látogatás idején Lengyelországban eucharisztikus kongresszust is terveznek.

A Parkinson-kórban szenvedő egyházfő, aki októberben ünnepelte pápaságának 26. évfordulóját, jövőre más külföldi utazást is tervez: 2005-ben szeretne részt venni Kölnben a katolikus ifjúság világnapján.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek