Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Útlevél Európához

Schmitt Pál pénteki sajtótájékoztatóján bemutatta a Fidesz tájékoztató füzetét, amelyet az előttünk álló hetekben minden magyar háztartásba eljuttatnak majd, és aláhúzta, hogy nincs jogi akadálya a kettős állampolgárság megadásának.


Dátum: 2004-11-12 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:21.217528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megnyugvással és bizakodással tölt el bennünket az, hogy a MÁÉRT minden részvtevője kéri a népszavazáson az igent annak érdekében, hogy mintegy hárommillió határon túli magyar gyorsított eljárásban juthatson magyar állampolgárságához és útleveléhez - mondta a Fidesz alelnöke.

Schmitt Pál idézte az Alkotmány azon bekezdését, amelyben a Magyar Köztársaság határon túl élő magyarokért való felelősségvállalást hangsúlyozza, és kötelezettséget vállal arra nézve, hogy előmozdítsa a Magyarországgal való kapcsolattartásukat. Ezért - mondta - a kettős állampolgárság megadása alkotmányos kötelezettség.

Az Európai Parlament magyar delegációjának vezetője kiemelte: nincs nemzetközi akadálya a kettős állampolgárság megadásának, hiszen Ukrajnát kivéve az összes szomszéd ország biztosítja ezt a lehetőséget a határaikon kívül élőknek, és Európában minden nemzet rendezi ezt a kérdést, mint például Anglia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Portugália vagy Görögország is.

Forrás: N.G. - B.E. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek