A sokat kárhoztatott Széchenyi Terv: idősek otthonát avattak Vasváron
Több mint 600 millió forintos állami és önkormányzati ráfordítással száz férőhelyes emelt szintű szolgáltatást nyújtó idősek otthonát adtak át pénteken Vasváron. A város a Széchenyi Terv pályázatán 436 millió forintot nyert a beruházás megvalósításához.
Dátum: 2004-11-12 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:21.543905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szociális finanszírozás területén nem lesz semmiféle negatív váltás - hangoztatta az intézményt felavatva Szabó Sándorné, a Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium helyettes államtitkára annak ellenére, hogy a szocialista kormány első intézkedése volt a Széchenyi Terv agyagba döngölése.
A Gazdasági Minisztérium 2001-ben a Széchenyi Terv lakásprogramja keretében hirdetett pályázatot az önkormányzati bérlakásállomány támogatására. Ezen a pályázaton nyert Vasvár önkormányzata 436 millió forintot egy 50 lakóegységből álló, 100 férőhelyes emelt szintű idősek otthonának létrehozására - mondta el Németh Zsolt, Vasvár polgármestere. Hozzátette, hogy az önkormányzat a tulajdonában lévő 110 millió forint értékű önrésszel, 30 millió forint egyéb pályázaton nyert pénzzel és 6,5 millió forint saját erővel járult hozzá a költségek finanszírozásához.
A idősek otthonának céljára egy általános iskola épületét alakították át. Szerkezetig visszabontották, új szárnnyal bővítették az épületet, amelynek a megállapodás értelmében legalább 20 évig kell az időseket szolgálnia. Az intézményben egyágyas apartmanokban, illetve két- vagy háromágyas fürdőszobás szobákban kaptak helyet a bentlakók. Egy apartman 1,6-2 millió forintos egyszeri befizetéssel megváltható, és ott egyedül vagy házastársukkal élhetnek az idősek. Az otthon 85 lakója közül 55-en szociális alapon kerültek be az intézménybe, ők havi térítési díjat fizetnek. Az idősek kényelmét és egészségét állandó nővéri szolgálat, rendszeres orvosi ellátás, meleg étkeztetés, a kor igényei szerint felszerelt szobák takarítása, az épületben működő fodrászat, kondicionáló terem, később pedig szauna és szolárium is szolgálja.
MTI - fideszfrakcio.hu