Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar kormány sodródik, se programja, se stratégiája

A magyar kormány sodródik, se programja, se stratégiája nincsen a határon túli magyarok dolgában - hívta fel a figyelmet Tőkés László királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke (EMNT) pénteken kiadott nyilatkozatában.


Dátum: 2004-11-12 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:22.758467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott és egy pénteki nagyváradi sajtóértekezleten is ismertetett állásfoglalásában a püspök kifejti: a magyar kormány hosszú kimaradás és hosszas halogatás után, a kényszerítő körülmények folytán hívta össze újból a Magyar Állandó Értekezletet (Máért). Tőkés indokolatlannak nevezi ezt az "időhúzást", megállapítva, hogy a magyar kormány sodródik, se programja, se stratégiája nincsen a határon túli magyarok dolgában.

Az EMNT elnöke súlyos politikai mulasztásnak minősíti, hogy a népszavazás által kikényszerített helyzetet szabotáló szándékú tétlenséggel kivárta, és ezáltal kiszámíthatatlan veszélynek tette ki az egész magyar nemzetet, elsősorban pedig a határon túlra szakadt magyar nemzetrészeket.

A kormánynak ebben a vétkes mulasztásában - többekkel együtt - cinkos szerepet vállalt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - mondja Tőkés László, emlékeztetve: Markó Béla elnök még nem is olyan régen váltig hangoztatta, hogy a kettős állampolgárság és az autonómia egymással összeférhetetlenek. Utóbb ezen csak szépíteni tud a szövetségi elnök azon nyilatkozata, melyben a Magyar Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének a népszavazással kapcsolatos álláspontját visszautasítja. Tőkés azt is a "Markó-féle pártvezetőség" szemére veti, hogy a román együttműködve a kettős állampolgárságot képviselő Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ) valósággal le akarta törölni a politikai palettáról, és közben arra törekedett, hogy az autonómia ügyét hordozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) ellehetetlenítse.

A püspök szerint a Máért vállán óriási felelősség nyugszik. Minden bizonnyal ezen az ülésen fog eldőlni - vallja Tőkés -, hogy a magyar kormány tovább sodródik-e a romló helyzettel, vagy pedig képes lesz nemzetstratégiai jelentőségű megegyezésre jutni a kettős állampolgárság és a közösségi önrendelkezés dolgában - áll Tőkés László nyilatkozatában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek