Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán tapasztalatcserén Japánban

A magyar bírósági reform és az Európai Jog alkalmazásának tapasztalata iránt érdeklődött Lomnici Zoltánnál, a Legfelsőbb Bíróság elnökénél japán kollégája, Akira Macsida, aki pénteken Tokióban hivatalában fogadta a magyar főbírót.


Dátum: 2004-11-12 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:23.055483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megbeszélések során szóba került, hogy Japán milyen módszereket alkalmaz az állami bíróságok túlterheltségének megakadályozása érdekében. Japánban és Magyarországon a bírák száma csaknem azonos, miközben Japán lélekszáma több mint tizenkétszerese Magyarországénak.

Lomnici Zoltán angol nyelven előadást tartott a nagojai egyetemen Magyarország uniós csatlakozásának jogi vonatkozásairól.

Több japán óriásvállalat vezetője arról a befektetők szempontjából fontos kérdésről tájékozódott, hogy mennyire hatékony a gazdasági bíráskodás Magyarországon.

Lomnici találkozott két japán-magyar baráti társaság vezetőivel is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek