Zalaegerszegi konferencia a Diabétesz Világnap alkalmából
A cukorbetegség nem sorscsapás, meg lehet tanulni együtt élni vele - mondta szombaton, a Diabétesz Világnaphoz kapcsolódó országos rendezvényen Szalai Gáborné, a Zalaegerszegi Diabétesz Egyesület elnöke.
Dátum: 2004-11-13 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:26.862069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban tartott megnyitón és az azt követő szakmai konferencián 56 egyesület képviselői vettek részt.
Az inzulin felfedezője november 11-i születésnapjának évfordulója évek óta a cukorbetegek világnapja.
A kanadai Frederick Grant Banting 1921-ben izolálta az inzulint, és bizonyította is hatásosságát. Mindezért 1923-ban Nobel-díjat kapott.
Az egyesületi elnök kiemelte: a ilyen és ehhez hasonló - egyébként mindenki számára nyitott - találkozók egyik célja, hogy az önmagukat egészségesnek gondoló emberek figyelmét is felhívják a cukorbetegség tüneteire. Sokan ugyanis nem veszik komolyan a figyelmeztető jeleket, és amikor orvoshoz fordulnak, állapotuk már intenzív kezelést igényel.
Szalai Gáborné elmondta, hogy a cukorbetegség nem sorscsapás, meg lehet tanulni együtt élni vele, "csupán" a helyes életmódra, és a helyes táplálkozásra kell odafigyelni. A mai ellátási körülmények között minden cukorbeteg teljes értékű életet élhet - hangsúlyozta.
A konferencián elhangzott, hogy a diabéteszesek az eddiginél sokkal többet várnak a betegoktatástól, ami külföldön már jól működik, idehaza azonban szinte ismeretlen. Szalai Gáborné hangsúlyozta, hogy a cukorbetegek, ha megfelelő ismeretekhez jutnak, képesek önmaguk gyógyítására.
Magyarországon ma a diabétesz népbetegségnek számít: mintegy 600 ezer cukorbeteget tartanak nyilván, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre több a fiatal, sőt gyermekkorú diabéteszes - mondta az egyesületi elnök.
MTI - fideszfrakcio.hu