Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

In Memoriam Gyalog Sándor

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk Békés megye polgáraival, mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy Szarvas Város köztiszteletben álló alpolgármestere Dr. Gyalog Sándor 2004. november11-én életének 50. évében közúti tragédia során elhunyt.


Dátum: 2004-11-13 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:27.586076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Gyalog Sándor halálhíre csütörtök reggelre mélyen megrendítette Szarvas város lakosságát. Annál is inkább, mert az itt lakók széles köreiben köztiszteletben álló alpolgármester november 2-án ünnepelte 50. születésnapját. Barátaihoz intézett levelében így vallott erről: "Az ember életében vannak olyan állomások, amelyek megállásra, elgondolkodásra és visszapillantásra késztetnek."

Még senki sem sejthette, mi következik. Egy megfordíthatatlan pillanat a Szarvas - Orosháza országúton, és se vád, se dac a végzet ellen. Bevégeztetett. Ma még nem is sejthető az a felmérhetetlen űr, amely halálával támadt a Kőrös-parti város, Békés megye és a határainkon túl élő magyarság életében. Karizmatikus egyénisége, tettrekészsége és széleskörű munkássága számtalan módon átszőtte és meghatározta Szarvas mindennapjait. A város társadalmi, gazdasági, kulturális közéletének mértékadó egyénisége volt.

A Felvidékről kitelepített család gyermekeként született Tótkomlóson. Kemény munkával töltött évek folytatásaként Szegeden szerzett jogi, majd a későbbiekben Budapesten jogász-közgazdászi oklevelet. A rendszerváltás emberpróbáló időszakában 1991 és 1996 között Szarvas Város jegyzőjeként dolgozott. 1998-tól pedig alpolgármesterként szolgálta választópolgárait, egyéni választókerületében, Középhalmon és Rózsáson minden időben a legnagyobb alázattal képviselve az ott élők érdekeit. Számtalan társadalmi megbízatásnak és felkérésnek tett eleget. Alapító tagja volt a Szarvasi Hagyományőrző Közalapítványnak első elnöke, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítványnak. Fontos szerepet vállalt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara életében, amikor 1999-től a kamarák mellett működő békéltető testület elnöke lett. Jelentős tevékenységet vállalt a város gazdaságának fellendítésében. 1992-től 1995-ig tagja volt a GALLICOOP Rt. Igazgatóságának, 1996-tól a BAREX Kft. ügyvezető igazgatójaként több mint száz embernek adott munkát. Származása lévén mély elkötelezettje volt a határon túli magyarság ügyének. Mindig és minden időben következetesen kiállt az Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban és a Felvidéken élők mellett. Rajongással szeretett családján túl a testvérvárosi közösségeket is családjának tekintette.

Szarvas Város közössége fájdalommal gyászolja alpolgármesterét, emlékét megőrzi.

Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testülete nevében:

Babák Mihály

polgármester

Kapcsolódó elemek