Választásokat ígérnek az új palesztin vezetők
Ahmed Korei palesztin miniszterelnök szombaton megígérte, hogy a törvényeknek megfelelően még jövő év január 9-e előtt megtartják a Jasszer Arafat utódljáról döntő elnökválasztást.
Dátum: 2004-11-13 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:27.928165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korei, azt követően, hogy Rámalláhban megbeszélést tartott Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, közölte, hogy az új palesztin vezetés tervei szerint decemberben helyhatósági, 2005 első negyedévében pedig parlamenti választást tartanak a palesztin területeken. Az elnökválasztás pontos időpontjáról később, a muzulmán böjti hónapot lezáró háromnapos ünnep után hoz döntést a kormány.
Rauhi Fattúh, a Palesztin Hatóság ideiglenes elnöke még péntek éjjel hivatalosan kiírta az elnökválasztást, amelyet az alkotmány előírásai szerint hatvan napon belül kell megtartani. Fattúh egyúttal kiadta az utasítást a palesztin választási tanácsnak, hogy a böjt megtörésének ünnepe (a ramadánt lezáró íd al-fitr) után kezdje meg a felkészülést az elnökválasztásra.
A palesztin területeken azóta nem tartottak választásokat, hogy Jasszer Arafatot elsöprő többséggel palesztin elnökké választották.
A választások elmaradását azzal indokolták, hogy az izraeli megszállás miatt nem biztosított a palesztinok mozgásszabadsága a Gázai övezet és Ciszjordánia között, így lehetetlen demokratikus és tisztességes választásokat tartani.
Mindeddig békés volt az átmenet a Jasszer Arafat halálát követő időszakban, és az új palesztin vezetésnek immár az a célja, hogy a korrupció és a nepotizmus évei után legitimitást nyerjen a néptől és visszaszerezze szavahihetőségét a nemzetek közössége előtt.
Szombatra, egy nappal Jasszer Arafat temetése után megnyugodtak a kedélyek a palesztin területeken, a temetést kísérő kollektív hisztéria helyét a csendes megemlékezés vette át. Rámalláhban Arafat sírjánál együtt imádkozott Ahmed Korei, Rauhi Fattúh, valamint Mahmúd Abbász volt kormányfő, a PFSZ új vezetője és Naszír al-Kidva, a palesztinok ENSZ-képviselője, Arafat unokaöccse. A két korábbi rivális, Korei és Abbász kéz a kézben távozott a sírtól. Egyszerű palesztinok már napfelkeltétől zarándokolnak a sírhoz, hogy leróják kegyeletüket csütörtökön elhunyt vezetőjük előtt.
Arafat halála miatt negyven napos gyászt rendeltek el a palesztin területeken, amelyeken így nyoma sincs az íd al-fitr ünnepet jellemző vidámságnak. Az üzletek polcain roskadásig állnak a sütemények, édességek és gyümölcsök, amelyeket korábban, a szigorú böjt utáni lakomákra gondolva halmoztal fel a kereskedők.
MTI - fideszfrakcio.hu