Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 100 újságírót öltek meg 2004-ben

Több mint 100 újságírót öltek meg az idén január óta a világban; ez egy évtizede a legrosszabb statisztika a nemzetközi sajtó történetében - állapította meg a Nemzetközi Újságíró Szövetség.(IFJ)


Dátum: 2004-11-13 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:28.892072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IFJ adatai szerint az elmúlt napokban Elefántcsontparton, Nicaraguában és a Fülöp-szigeteken megölt három újságíróval 101-re emelkedett a 2004-ben erőszakos halált halt sajtómunkások száma. Aidan White, a szövetség főtitkára szerint a sajtó biztonsági válsága tűrhetetlen szintet ért el és ezen sürgősen változtatni kell.

A brüsszeli központú IFJ 2003-ban 83, 2002-ben 70 újságíró halálát regisztrálta. Az 1988 óta vezetett statisztika szerint eddig 1994 volt a legsötétebb év, amikor 115 újságírót öltek meg, köztük 48-at a ruandai népirtás során.

Az eddigi utolsó áldozat Gene Boyd R. Lumawag, a Fülöp-szigeteki MindaNews független hírügynökség képszerkesztője, akit pénteken lőtt le egy ismeretlen fegyveres Jolo városában. A Fülöp-szigeteki hadsereg szerint a tettes feltehetően az Abu Szajjaf iszlám szakadár csoport tagja volt. Lumawag volt a kilencedik újságíró, akit az idén a szigetországban meggyilkoltak, és az 58. 1986 óta.

A szövetség egyúttal felhívta a figyelmet az Irakban dolgozó újságírók veszélyeztetettségére. Adatai szerint a 2003. márciusában kezdődött amerikai invázió óta 62 újságíró vesztette itt életét.

Az újságíró-áldozatok növekedésének kérdése lesz az egyik napirendi pontja annak a jövő heti, nemzetközi médiabiztonsági konferenciának, amelyet a portugáliai Vilamourában tartanak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek