A kormány minden gyermek számára biztosítson azonos esélyt
A Fidesz felszólítja az MSZP és az SZDSZ képviselőit, hogy hangzatos nyilatkozataiknak megfelelően valóban minden gyermek számára biztosítsanak azonos esélyt, vagyis azonos támogatási összeget, ahogy erről a törvény is rendelkezik - írja közleményében Harrach Péter frakcióvezető-helyettes.
Dátum: 2004-11-13 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:29.500691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horn Gábor nyílt levelében olyan állításokra hivatkozik, amelyeket a Fidesz sohasem mondott. Rosszindulatú rágalmakkal vádolja a polgári oldalt, és hamis, valótlan adatokra hivatkozik.
A valóság ugyanis az, hogy a polgári oldal számára minden gyermek egyformán fontos, függetlenül attól, hogy önkormányzati, alapítványi vagy egyházi iskolában tanul. Az MSZP és az SZDSZ képviselőivel ellentétben a Fidesz kiáll például a kistelepülési iskolába járó gyermekek érdekeit is. S kiáll minden olyan gyermek érdekeiért, akiket a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium veszélyeztet, vagy megfoszt jogaitól.
Horn Gábor levelében őszinte vitát szorgalmaz, ezzel szemben valótlan állításokat hangoztat. A valóság az, hogy valamennyi oktatási intézmény alulfinanszírozott. Tény, hogy az egyházi iskolák jövőre az idei évhez viszonyítva 20 százalékkal kevesebb normatív támogatást kapnak a költségvetésből. Tény, hogy az SZDSZ érvelésében hamis és manipulatív adatokat használ, amelyeket a nemrég elfogadott 2003-as zárszámadási törvény egyértelműen cáfol. Ráadásul a zárszámadásban szereplő adatok valóságtartalmát az Állami Számvevőszék ellenőrizte és azt a kormányoldal megszavazta.
Mindezek alapján egyértelmű tehát, hogy Horn Gábor csupán vádaskodik. Hiszen az önkormányzati és az egyházi iskolába járó gyermekek eddig azonos támogatásban részesültek. 2005-ben azonban a szocialista-szabaddemokrata kormány változtatni kíván ezen, és az egyházi iskolákban tanuló diákok után kevesebb támogatást akar adni, mint amennyi a törvény szerint járna.
A Fidesz ezért felszólítja az MSZP és az SZDSZ képviselőit, hogy hangzatos nyilatkozataiknak megfelelően valóban minden gyermek számára biztosítsanak azonos esélyt, vagyis azonos támogatási összeget, ahogy erről a törvény is rendelkezik.
2004. november 13.
Harrach Péter
frakcióvezető-helyettes
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu