Jobban van az alelnök
Kivizsgálását követően kiengedték a kórházból Dick Cheney amerikai alelnököt, aki szombaton reggel légzési nehézségekkel küszködött - jelentették amerikai tévécsatornák.
Dátum: 2004-11-14 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:55:30.824834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alelnökön elvégzett orvosi vizsgálatok "normális eredményt" hoztak, s nem utaltak arra, hogy a politikusnak esetleg újabb szívpanaszai támadtak volna - fűzték hozzá a híradások. "Jól érzem magam" - mondta mosolyogva Cheney az összesereglett újságíróknak, amikor felesége kíséretében elhagyta a George Washington nevét viselő egyetemi kórházat. A politikus integetett, felesége, Lynne Cheney pedig tréfálkozva bocsánatot kért az egybegyűltektől, amiért "elrontották a szombatjukat". A Fehér Ház szóvivője korábban közölte, hogy Cheney erősen meghűlt, és feltehetőleg ez okozhatta a légszomját. Tekintettel korábbi szívpanaszaira, orvosai tanácsára kivizsgálásra kórházba szállították. George Bush elnököt tájékoztatták a történtekről. A 63 éves Cheney négy infarktuson esett át mielőtt alelnök lett. 2001 júniusában szívritmus-szabályozót kapott. Cheney jelentős szerepet vállalt Bush újraválasztási kampányában, és fárasztó utazásokat tett.
MTI - fideszfrakcio.hu